Hirdetés

A Facebook Messenger miatt lehallgathattak a mobilodon keresztül



|

Az áldozatukat a tudtuk nélkül hallgathatták le mobilon keresztül a támadók, ha a készülékre telepítve volt a Facebook Messenger.

Hirdetés

A Natashenka néven dolgozó biztonsági kutató idén fedezett fel egy súlyos hibát a Facebook Messengerben, nemrég pedig nyilvánosságra is hozta ennek részleteit. A Facebook Messenger hívási rendszerében lévő rés lehetővé tette a támadók számára, hogy felhívjanak valakit, majd a hívást a címzett készülékén egyből automatikusan fogadják. Ezután úgy tudták lehallgatni a célpontot, hogy az nem is tudott az egészről. 

Hirdetés

Ideális esetben a hívás csak akkor épülne fel a WebRTC-n keresztül, ha a címzett fél megnyom egy gombot annak fogadására. A rendszer azonban megkerülhető volt a hiba miatt, a címzett mobilja pedig kényszeríthető volt a hangalapú kapcsolat létrehozására. 

Szerencsére ez az egész elvileg már múlt idő, a Facebook Messenger legutóbbi frissítésében ugyanis befoltozták ezt a rést. Érdemes tehát mielőbb telepíteni a legújabb appot. 

A Facebook 60 000 dollárral díjazta a kutató munkáját, ő pedig jótékonysági célra ajánlotta fel az összeget. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.