Új platformokra látogat a Windows Defender
Minden jel arra mutat, hogy Androidra és Macre Microsoft Defender néven jelenik meg a cég káros szoftverek elleni megoldása.
Minden jel arra mutat, hogy Androidra és Macre Microsoft Defender néven jelenik meg a cég káros szoftverek elleni megoldása.
A toll hatalmasabb, mint a kard, és a jelek szerint így véli ezt a Motorola Edge 30 Ultra gyártója is.
A játékosok így várhatóan csak később panaszkodhatnak arra, hogy nem sikerült lecsapniuk az új videokártyára.
A jelek szerint remekül halad a hordozható PC megjelenésének előkészítése.
Nem kell már sokat várni az újdonságokra.
Az Nvidia tévékre köthető játszós doboza is Android 11-re frissült.
Az App Annie legfrissebb kimutatása szerint jelentősen megnőtt a mobilon töltött idő az elmúlt két év során.
Új, négymagos Athlon processzor kiadására készül az AMD, ami eddig csak pletykákban jelent meg, most viszont egy kész PC-ben is visszaköszön.
Hiába fejlesztenek VR-headsetet, egy friss jelentés szerint a cupertinóiaknak eszük ágában sincs teljesen kiragadni az embereket a valóságból.
Egy friss jelentés szerint az Apple egyik beszállítója már erre is készen áll.
Az új technológia valódi mérföldkövet jelent az autóiparban.
Az extrán széles képernyő a luxusautók egyik ékköve lehet.
Az AMD belépő szintű gamer videokártyája még a jelenlegi helyzetben is túl keveset kínál.
Ambiciózus projekt oldaná meg az energia tárolásának gondját.
Itt mutatkozhat be például az iPhone SE újabb, 5G-s változata.
2007. január 9-én került sor arra az előadásra, mely örökre megváltoztatta, ahogy a mobilokról gondolkodunk.
A kijelző remeknek ígérkezik, az extrák pedig kifejezetten hasznosak lehetnek.
Okostollal segítenék őket de persze nem csak a fiúkat. Ugyan a kézírás jelentősége mára némileg megkopott illetve megkérdőjeleződött de az…
Végre felpezsdülhet kicsit a tévés piac, hiszen a Samsung OLED-tévét jelentett be a CES-en. Bizony, az a Samsung, amelyik mást sem csinált az elmúlt években, minthogy azt bizonygatta, a technológia több sebből vérzik.
A kétkijelzős Lenovo ThinkBook a CES egyik legérdekesebb újítása, de friss Legionök és Yogák is jönnek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.