Rajtaütöttek egy bandán, amely egykori bányász GPU-kat adott el újként
Több mint 20 embert tartóztattak le az ügyben, de még sok társuk maradhatott szabadlábon.
Több mint 20 embert tartóztattak le az ügyben, de még sok társuk maradhatott szabadlábon.
A gyanús útvonalakat szúrja ki az állandó megfigyelést végző rendszer, amit már a McDonald's is alkalmaz.
A Samsung Galaxy eszközökön elérhető DeX segítségével úgy használhatjuk okostelefonunkat vagy táblagépünket, mintha az egy számítógép lenne.
Egyelőre nincs jele annak, hogy az ASUS javította volna a microSD kártyákat megsütő hibát.
Az ezredfordulót követően a Pentium 4 és az Athlon processzorok harca tartotta lázban a felhasználókat, ám a harmadik szereplő, a VIA olykor kisebb-nagyobb meglepetéseket okozott. Jó volt látni, hogy a racionalitás járta át a termékstratégiát.
Nem akárhonnan erősítették meg a régóta keringő pletykát.
Az új technológia anélkül hozza helyre a pixelhibákat, hogy bármilyen alkatrészt ki kéne cserélni.
A Kansasi Egyetem munkatársai egy nemzetközi tóökológiai kutatócsoporttal karöltve cáfolták ez irányú jóhiszemű, de alaptalan hiedelmeinket.
Akár 12%-kal is feldobhatja az Alchemyst kártyákat a hamarosan érkező vezérlőszoftver.
Csúcstelefonra vágysz, de nem akarsz vagyonokat költeni? Válassz felújított mobilt, és élvezd annak minden előnyét!
A Google végre tényleg elhozta a Nearby Share-t a Windowsra.
A keresőóriás egy új algoritmussal házal, amely gépi megoldásra cseréli az emberi újságírókat.
Egy friss előrejelzés szerint nem az Apple eredeti tervei szerint alakul az iPhone 15-modellcsalád rajtja.
A két cég megállapodása nagyon izgalmas folyamatokat indíthat el a hardvergyártásban.
A redmondiak méregdrágán adják a rutinfeladatokat elvégző Copilot asszisztenst.
A három lefotózott legénységi kabin különböző készültségi fokon van a NASA Kennedy Űrközpontjában.
A dubaji klímacsúcsra időzített javaslat a szénerőművektől történő végleges búcsút is magában foglalja.
Már a hivatalos leleplezés előtt körvonalazódik, mit is kínál majd a OnePlus új csúcstelefonja.
Adottságainak hála kiemelkedik a középkategóriából, mint azt te is tapasztalni fogod.
Eredeti vagy nem eredeti okostelefon-alkatrészek: mi a különbség köztük?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.