Hirdetés

Itt a hivatalos app, amivel simán küldhetsz fájlokat Android és Windows között



|

A Google végre tényleg elhozta a Nearby Share-t a Windowsra.

Hirdetés

Az Apple-eszközök felhasználói hosszú évek óta élvezik az AirDrop előnyeit, amelynek segítségével vezeték nélküli kapcsolaton keresztül, villámgyorsan küldhetnek fájlokat az iPhone/iPad és a Macek között.

Az Android és a PC-k viszonylatában ezt a Nearby Share hivatott megoldani, amely eredeti formájában csupán a ChromeOS-t kötötte össze a telefonos operációs rendszerrel, március óta azonban már a Windows 10-re és Windows 11-re szóló kiadását is tesztelte a Google.

Hirdetés

A vállalat pedig nemrég végre leverte a béta-program béklyóit az alkalmazásról, így immáron hivatalosan is elérhetővé vált a Nearby Share az említett platformokon. A rajttal ráadásul két vadonatúj funkció is színre lépett: sokan kifogásolták, hogy az app nem jelezte a fájlok átvitelének várható idejét, így már ez is bekerült a repertoárba, valamint a küldés indításakor egy új előnézeti felületet is kapunk, amelyről ellenőrizhető, hogy  a megfelelő fájlt próbáljuk-e célba juttatni.

A Google vonatkozó blogposztja szerint a keresőóriás különböző partnerekkel tárgyal arról, hogy a Nearby Share alkalmazás a jövőben alapból ott legyen a számítógépeken. A leírás csak egyetlen gyártót, a HP-t és annak Dragonfly Pro típusú laptopját említi konkrétan, de a többes szám használatából ítélve más szereplők is a kalapban vannak.  

Az új appot a Nearby Share a Google saját honlapjáról lehet letölteni, fontos viszont, hogy ARM-alapú hardvereken továbbra sem működik a varázslat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.