Tényleg működik az S-Ray irányított hangszóró
A Samsung C-Lab kísérleti projektje ott van a CES-en, és a beszámolók szerint jól működik az irányított hangszóró.
A Samsung C-Lab kísérleti projektje ott van a CES-en, és a beszámolók szerint jól működik az irányított hangszóró.
Dolgozni kell a felhasználói élményen, ezért csak jövőre futhat be az első összehajtható okostelefon.
A Samsung a CES-en megerősítette, hogy február végén, az MWC-n debütál az új csúcsmobil.
A monitor elején található LED-ek segítségével különböző értesítésekre, vagy játékbeli képességek újratöltődésére hívhatjuk fel a figyelmet.
Egy kiszivárgott buildben már benne van a kapcsoló, bár egyelőre nem működik tökéletesen.
Multimédia és mesterséges intelligencia terén is fejlődött a 10 nm-es chip.
Természetesen hajlított panelt kapott a Samsung első Thunderbolt 3-as, QLED-es monitora.
A Samsung állítólag 5,8 vagy 6 hüvelykes paneleket szállít majd az Apple-nek, míg az LG 6,5 hüvelykes képernyőkre koncentrál.
A várakozások szerint idén 10 százalékkal kevesebb alaplap talál majd gazdára.
A Samsung C-Lab az idei CES-re is elviszi a legújabb kísérleti érdekességeit.
Az iPhone volt a legkeresettebb tech termék tavaly, de nagy sláger volt a Samsung Galaxy S8 és a Nintendo Switch is.
Nem csak a felhasználók vették észre, hogy egyre drágább és drágább a memória.
Előkerült egy lista, amelyen minden olyan jövő évi okostelefon rajta van, ami Snapdragon 845-ös SoC-t kap.
Vajon melyik piac az, amelyikre a másik nagy koreai gyártó is igyekszik belépni? Segítünk: hangos, okos, és ha kérdezed, válaszol. Néha akkor is, ha nem kérdezed.
Ennek hála nagyobb akkut kaphat a pletykák szerint március elején megjelenő okostelefon.
Egy feltöltéssel 3 napot bír a Zanco tiny t1 200 mAh-s akkuja - a készülék 2G-s, de SMS-t is küldhetünk vele.
20 perc alatt feltankol az Apollo, amely ezután 1,5 óra alatt feltölt egy iPhone X-et vagy Galaxy S8-at.
A kínai klón úgy néz ki, mintha az igazi Samsung Galaxy S9 lenne. Olcsó lesz, és könnyen átveri a kevésbé tapasztalt embereket.
Akár már január 6-án megjelenhet a Samsung új középkategóriás okostelefonja.
A jelentések szerint 2018-ban 180-200 millió hajlékony OLED-kijelzőt szállít a Samsung az Apple-nek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.