A Civilization V segítheti az amerikai diákok oktatását
Jövő ősszel válik majd elérhetővé a játék CivilizationEDU kiadása.
Jövő ősszel válik majd elérhetővé a játék CivilizationEDU kiadása.
Aktivációval kapcsolatos újdonságok is kerültek az előzetesbe.
Nem volt olcsó mulatság megszüntetni a Linuxok telepíthetőségét.
Elfelejthetjük az FTP-t, az okos NAS-ok sokkal kényelmesebb és hatékonyabb megoldást kínálnak.
Kiváló elemző írásban tekinthetik át a nagy képet az érdeklődők.
A csereakkut vásárolt vagy kapott ügyfeleket is érintheti a visszahívás.
A Microsoft új eszközével már nem kell DVD vagy pendrive a művelethez.
Talán mégsem lesz dupla hátsó kamera az új iPhone-on.
Számítógépekre és mobilokra egyaránt telepíthető a build 14367.
AMD és Intel processzorokhoz is használható a hűtő.
Peter Sundét a tudtán kívül perelték be, majd kötelezték 405 ezer euró kifizetésére.
A jövőben kevesebbe kerül majd egy Oculus Rifthez és HTC Vive-hoz szükséges gamer PC.
Az Xbox One S konzolra már csak adapterrel köthető rá a periféria.
Június végén kerülnek forgalomba a megfizethető videokártyák.
Akad pár feltűnő újítás, de nagyrészt hibajavításokat hozott az előzetes.
Végre elfelejthetjük a ráncfelvarrásokat, az újramelegített videokártyákat - a GTX 1080 teljesen új kártya, ami tornádóként csapott le, minden korábbi GPU-t lesöpörve a porondról. Mindezt az Asus rögtön meg is fejelte egy különleges hűtéssel és pimaszul agresszív gyári tuninggal.
Természetesen a hőtermelést is csökkentheti az energiatakarékos üzemmód.
A GeForce GTX 1070 is teljes támogatást élvez ebben a meghajtóprogramban.
Több videolejátszást érintő fejlesztést is kapott a böngésző.
Két nagy játékhoz is tartalmaz optimalizációkat a driver.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.