Elon Musk lélegeztetőgépei tényleg nem jók semmire?
A Tesla-SpaceX-satöbbi agya és vezére mostanában kap hideget-meleget, mert az adománya állítólag nem hasznos. Musk szerint csak trollkodás a kritika.
A Tesla-SpaceX-satöbbi agya és vezére mostanában kap hideget-meleget, mert az adománya állítólag nem hasznos. Musk szerint csak trollkodás a kritika.
Tudjuk, borzalmasan agyament párosítás, de a Google keresések alapján látható, hogy sokan elhiszik, vagy legalábbis félnek ettől. Szóval most akkor jól leírjuk, hogy nincs.
Valaki már megint azzal szórakozik, hogy egy világjárvány kellős közepén terjeszt rémhíreket - nem szabad hinni neki.
Saját lehetőségein felül is szeretné visszaszorítani a káros tartalmakat a vállalat, ezért bőkezűen osztogatja a támogatást.
És nem, ez nem április elsejei marhulás, a tervezett új reakciógomb a szívecskés jelenlegi helyére érkezne. Kissé fura azért, de nem biztos, hogy tényleg lesz belőle valami.
A koronavírus gazdasági vesztesei közül erősen kiemelkednek a zenészek és előadók. A lemondott koncertek helyett többen újfajta megoldást találtak, ami persze nem tökéletes, de sokszor frappáns. Mutatjuk, hogyan működik mindez, aztán válogatunk nemzetközi és hazai videók közül.
Egy friss riport szerint a koronavírus nem állítja meg az Apple fejlesztési ütemét, HomePod, Apple TV, iMac és egyebek is jönnek idén.
A keresőt reklámozó rövid klipek mintájára itt is keresőkifejezések szerepelnek, de mindegyikük fontos üzenetet hordoz.
Az egyik alapító szerint erre azért volt szükség, mert elképesztően megugrott azon csalók száma, akik a vészhelyzetre hivatkozva próbálnak meg pénzt vagy személyes adatokat kicsalni az emberekből.
Az app és a hozzá kapcsolódó weboldal az amerikai járványügyi hivatal információin alapul és hasznos információkat tartalmaz a védekezéssel kapcsolatban.
Az Infowars alkalmazást az Apple és más techcégek már két éve bannolják, de a koronavírussal kapcsolatos fals információk miatt a Google-nél is betelt a pohár.
A Facebook alapítója is jelentős összeggel szállít be az egykori Microsoft vezér projektjébe, céljuk egy működő kezelési forma megtalálása.
Mindezt azután közölte a cég, hogy csütörtökön rövid időre megborult a szolgáltatása, de állítólag nem emiatt.
A jelentések szerint akár hónapokat is csúszhat az új Apple okostelefonok bolti megjelenése, természetesen a koronavírus sokféle hatása miatt.
Jobban figyelnének a biztonsági problémák megoldására, mert a kényszerű távmunkások nem tudnak rendszergazdát hívni a karanténba.
A mostani retorzió azokra célzott, akik a koronavírust kihasználva az egekig tornászták termékeik árait.
Ha egyszer a fura Vasember azt mondja, hogy elektromos autó helyett lélegeztetőgépet fognak gyártani, akkor így is lesz, ráadásul azonnal. Mondjuk az első ezret i.nkább megvették máshonnan.
Az amerikai kormányzat elérte, hogy az Államok óriásgépeit használhassák a gyógyszer kifejlesztésén fáradozó tudósok.
Világszerte problémát jelent a COVID-19 terjedését kezelni képes egészségügyi személyzet száma és terhelhetősége. De nem Thaiföldön.
A koronavírus miatt 12 kiadó összefogásában tonnányi szakkönyvet lehet letölteni április 23-ig, máshol pedig régi újságok érhetők el ugyanígy.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.