Hirdetés

Halasztás után kasza: Computex sem lesz idén



|

Hiába próbálkoztak azzal, hogy őszre tolják a nyár eleji kiállítást, az idei óriás-rendezvény teljesen elmarad, jövő júniusban nyit a Computex 2021.

Hirdetés

Egy COVID-19 nélküli világban valószínűleg már épp hazafelé tartanánk a szokásos, második félévet felvezető tajvani Computex kiállításról, egy csomó új helyszíni riporttal, videóval és élménnyel. A betonbiztosan, minden év legelső nyári napjaiban tartott óriási rendezvényt azonban még március végén áttolták szeptember 28-ra, ettől a dátumtól azt remélték, hogy ekkorra már csak kellemetlen emlék lesz a koronavírus. Nem így alakult.

Hirdetés

Tonnányi nagy informatikai és gaming rendezvény maradt már el idén a járvány miatt, kezdődött a folyamat a Barcelonában megszokott Mobile World Congress utolsó pillanatos lemondásával, aztán jött a Game Developers Conference, az E3 és tonnányi egyéb. Más eseményeket pedig virtuális formában tartottak meg, így indul például az Apple-féle WWDC is.

A Computexet szervező tajvani külkereskedelmi tanács (TAITRA) és a helyi számítástechnikai szövetség (TCA) azonban ma közleményben jelentette be, hogy bár sokáig igyekeztek tartani a szeptemberre áttolt dátumot, minden próbálkozásuk ellenére továbbra sem megoldható egy ilyen léptékű rendezvény megtartása (2019-ben 30 ország 1685 kiállítójával, és 171 országból érkező 42 495 szakmai látogatóval büszkélkedhettek).

Valahol sejteni lehetett, hogy a szeptemberi dátum sem fog működni, már egy hónapja is arról érkeztek hírek, hogy a legnagyobb gyártók sorra mondják le a részvételt a Gigabyte-tól az MSI-ig, és a második félévre esedékes bejelentéseiket inkább online formában, egyenként oldják meg. Ennek fő okaként általában azt jelölték meg, hogy ugyan Tajvan eleve nagyon jól kezelte a koronavírust, valamint Kínában is szinte teljesen visszaszorult a járvány és Európa nagy részén is laposodik szépen az a bizonyos görbe, világszinten még mindig nagyon keményen jelen van a vírus, így az Egyesült Államokban is, ahonnan a kiállítók jelentős része érkezne, de a világ többi fertőzött tájáról származó szakmai közönség is potenciális veszélyforrásnak számít.

A szervezők nem gondolkodtak egyetlen nagy online pótlékban, ez a Computex mindent kipakolós, helyszínen bemutatós, megtapogatós, kipróbálós jellege miatt nem is igazán működne. Viszont lesz több kisebb streamelt esemény, például a #COMPUTEXOnlineTalks, ahol vezető IT-cégek képviselői virtuális kerekasztalok formájában beszélnek legfrissebb fejlesztéseikről és az új trendekről, valamint egyéb kereskedelmi és tech-fókuszú előadások.

A gyártók pedig maradnak a fenekükön és mindenki szépen megoldja magának az idei termékek és szolgáltatások bejelentését - jövőre azonban már megvan az időpont, a közlemény szerint a Computex 2021 nyitó napja június elseje lesz. Hacsak addig nem jön a COVID-19.2, vagy a meteorzápor, zombiinvázió és ehhez hasonló finomságok.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.