Windows 10-et tenne a mobilokra a Microsoft
A Microsoft állítólag egy olyan Windows 10 fejlesztésén dolgozik, ami okostelefonokon is fut. A Windows 10 Mobile halott.
A Microsoft állítólag egy olyan Windows 10 fejlesztésén dolgozik, ami okostelefonokon is fut. A Windows 10 Mobile halott.
Állítólag új Apple Watch közeledik, ami okostelefon nélkül is eléri a mobilhálózatot.
Állítólag tavaly kész volt 30 milliárd dollárért felvásárolni a Snapchatet a Google.
A legutóbbi Android verziókban szerencsére egyszerű feladat az alapértelmezések beállítása.
Gyakorlatilag egy hajszál választja el a Huaweit attól, hogy megelőzze az okostelefonok piacán az Apple-t.
Két újabb gyártóról derült ki, hogy gyárilag kártevőt telepít az okostelefonjaira.
Másodlagos kijelző már nem lesz az LG nagyméretű csúcskészülékén.
Az Amazon tőzsdei menetelésének hála egy ideig 500 millió dollárral előzte meg Jeff Bezos Bill Gatest a világ leggazdagabb embereinek listáján.
A régi USB-kábelekkel is működik majd az új szabvány, ami sajnos még zavarosabbá teszi az összképet.
4 milliméteres káva és 1100 eurós indulóár jellemzi a végleges iPhone 8-at - állítólag.
Állítólag a Google új okostelefonjaival debütál a Qualcomm felturbózott csúcslapkája.
Annak idején egész jó ötletnek tűnt egy köztes állapot az okostelefon és a notebook közé, de azóta megváltozott a divat, és érthető okokból már nincs szükség táblagépekre.
5,5 vagy 7,8 hüvelykes lehet a Lenovo Folio koncepció, amely idén is megmutatta magát a Lenovo Tech Worldön.
Nem tölt a notebook akkuja? A leggyakoribb szoftveres okok után most a lehetséges hardveres gondokra világítunk rá.
Eddig jó érzékkel tenyerelt a Kingston a gamer perifériák világának közepébe, de kérdés, hogy a legújabb Elite billentyűzet tényleg annyira elit-e, vagy csak nevével próbálja ezt elhitetni velünk.
A gyárilag telepített billentyűzet a ludas: reklámokat jelenített meg az HTC okostelefonok kijelzőjén.
Állítólag kevesebb mint 600 euróba kerül majd a Nokia 8 (amit Nokia 9-ként is emlegetnek).
A zsarolóvírus sláger, de azért a klasszikus átveréseket se írjuk le. Szintet léptek az adatlopók, de kérdés, hogy te tartod-e velük a lépést?
Persze nem egy átlagos otthoni gépben dolgozik majd a Viking Technology 3,5 hüvelykes adattárolója.
Állítólag pánikhangulat fogta el az Apple-t, miután egyre szorosabb az ütemterv az iPhone 8 és a kapcsolódó szoftverek fejlesztésében.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.