Minden kiszivárgott a Huawei Nexus 6P-ről
Nyilvánosságra került a céges eligazításra szánt prezentáció.
Nyilvánosságra került a céges eligazításra szánt prezentáció.
Talán egy kicsit túlságosan is iPhone-os benyomást kelt a készülék.
A Huawei márka határozottan erősödik hazánkban is, de még nehéz rávenni bárkit is, hogy 650 Euróért inkább ilyen telefont válasszon a bejáratott hype-márkák helyett. A Mate S-nek ez a feladata.
A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) elindította a Magyar Templeton Programot. 10-19 éves olvasóinkat csak egy kattintás választja el az online teszttől.
Az androidos készülék a felhőbe száműzi a ritkán használt alkalmazásokat és állományokat.
Ujjlenyomat-olvasóval és Quad HD kijelzővel hódítana a vállalat.
Ujjlenyomat-olvasó is került a középkategóriás készülékbe.
Biztonsági szakemberek szerint Androidon nem Touch ID-szintű a védelem.
Egy új fejlesztés széles körben elérhetővé teheti a biometrikus azonosítást.
Friss magazinunkban három erőteljes konfigurációval alázzuk a konzolokat. Olvasóiknak ráadásul a friss Android Superguide magazinunkat is ajándékba adjuk.
Több mint 20 készülék és 100 applikáció tesztjével, valamint 32 rejtett rendszerbeállítással érkezik a megújult magazin, amelyhez a PC World olvasói ingyen hozzájuthatnak.
Hajlított kijelző került a készülék S6 Edge variánsába.
A Kaspersky QR Scanner biztonságos kódolvasást tesz lehetővé mobilon.
A PC World autós rovatát egy vezetéstechnikai kvízzel indítottuk, ami meglepő eredményt hozott.
Az angolul tudók és tanulók nagyra értékelhetik az eBooks.com alkalmazását.
Egy kutatás szerint komoly alvászavart okoznak táblagépek.
A januári PC World mellé ismét egy ajándék digitális magazint adunk, nem is akármilyet!
A karácsonyra való tekintettel méretes ajándékcsomagot készítettünk össze olvasóiknak: a lap mellé ITT/OTT TV voucher, kedvezményes mobil vásárlási kupon és kiegészítő magazin is jár.
Az új, csak a magazin olvasói számára elérhető online felület kiegészíti a DVD képességeit, segítségével az eddigieknél is több ajándékot tudunk átadni a PC World vásárlóknak.
Még karácsony előtt kisorsolunk három tesztalaplapot, amit az ASRock Magyarország jóvoltából nyerhet meg három szerencsés olvasónk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.