Már 50 éve, hogy megeresztették az első mobilhívást
Fél évszázada Manhattan utcáin írt történelmet a Motorola mérnöke.
Fél évszázada Manhattan utcáin írt történelmet a Motorola mérnöke.
A milliárdos beváltotta egy korábbi ígéretét.
A döntés hatással lehet más európai nagyvárosok szabályozására is.
A Fan Edition mobilok erősen megosztónak számítanak az androidos közösségben, a Samsung azonban a jelek szerint nem mond le róluk.
Ha melegszik az idő, hamar életveszélyessé válhat a téli gumival közlekedni.
Nem ez a chatbot legnagyobb erőssége, de azért nagy nehezen megbirkózik a feladattal.
Nem tartották tiszteletben a felhasználók adatvédelemhez fűződő jogait.
Az időjárás ugyan még bizonytalan, de most már nemsokára tényleg itt a jó idő!
Egy trükkös link is elég volt a célszemélyek telefonjainak feltöréséhez.
Európában legalábbis, mivel a Meta tart a kampányolásra vonatkozó szabályok szigorításától.
Azt gondolod, elbutulsz, ha nem tartasz mindent fejben, elveszted az irányítást, ha nem emlékszel mindenre? Épp ellenkezőleg: produktívabbá és hatékonyabbá válhatsz, ha appokat hívsz segítségül.
Aranyvérűek, sárvérűek és muglik kezében is jól mutat a J. K. Rowling varázsvilága által inspirált Redmi Note 12 Turbo.
Akár menet közben is elindíthatsz egy letöltést, és nem kell bonyolult lépéseket elvégezned ehhez.
Ez is csak "egy windowsos laptop", mégis, valahogy más, mint a többi. Egyedi, de kellemes megoldások, prémium komponensek és néhány kellemetlen baki.
Újabb kínos epizódhoz érkezett a Bard chatbot története.
Mostanra az összes távközlési szolgáltató végrehajtotta az inflációkövető áremelést, ezért megnéztük, hol mennyibe kerülnek ténylegesen a mobil- és az internettarifák.
Három évig sem tartott a Lenovo kalandozása a játékosoknak szóló mobilok kategóriájában.
Röviden: nem kell annyira aggódni a technológia miatt.
A megközelítése nem lesz könnyű, de akinek sikerül, viheti a szajrét.
Elindult az Apple klasszikus zenei szolgáltatása.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.