A HP Omen 15 gamer laptop kegyetlen teljesítményt ígér
Az új HP Omen ráadásul azzal is igyekszik hódítani, hogy az erejéhez képest kifejezetten kompakt méretűre sikerült.
Az új HP Omen ráadásul azzal is igyekszik hódítani, hogy az erejéhez képest kifejezetten kompakt méretűre sikerült.
Bár a teljes karanténnak lassan vége, a távoli utazások ideje még nem jött el. Mutatunk azonban egy olyan térképet, amely legalább hangban messze repít.
Videón lehet végigizgulni, hogyan alakítanak át vízhűtéses játékgéppé egy Texas Instruments tudományos kalkulátort, míg el nem indul rajta a klasszikus játék.
Most épp egy közismert és népszerű önjelölt restaurátort vegzál a Facebook szerzői jogok megsértése miatt, de nem először lő mellé az oldal algoritmusa.
A NASA nagyon látványos fotókat tett közzé a Crew Dragon startjáról - az űrhajót Magyarországról is lehetett látni egyébként.
A Sony ZV-1-es kamerája kifejezetten olyan funkciókat kapott, amelyeknek a youtuberek és az egyéb platformokra dolgozó vloggerek örülhetnek.
Eddig általában a Xiaomi, az Oppo és a Samsung neve merült fel, de mégis a Huawei lehet a befutó a képernyő alatti kamerákkal.
A Facebook által használt algoritmusok végül fordítva sültek el, és csak még tovább mélyítették a megosztottságot az oldalon.
Valaki gondolt egyet, és fából készített egy DIY-jellegű gameregeret a számítógépéhez.
Ha valaki azért hízik, mert imádja az ízeket és ezért képtelen abbahagyni az evést, mutatunk egy teljesen elképesztő új eszközt. Jó kérdés, tényleg beválik-e, mert legalább annyira furcsa, mint amennyire ötletes.
Hiánypótló információs oldalt hoztak létre azoknak, akik szeretnék tudni, hogy a koronavírus miatti határzárak hol és hogyan érvényesek Európán belül.
Ideális céges gépeket mutatott be a HP, hordozható kategóriában hetet, de AiO-ból is érkezett két érdekes újdonság.
A legújabb híresztelések szerint az AMD mindent megtesz, hogy beelőzze az Intelt: még a Zen 3 előtt ráncfelvarrást kaphatnak a desktop processzorok.
Nem túl meglepő módon az OnLeaks jóvoltából bukkantak fel az első renderelt képek a Samsung Galaxy Note 20+ okostelefonról.
Sci-fi könyvekben és filmekben már régóta szerepelnek hasonló ötletek, de most már valóban dolgoznak az apró, gyógyító roboton.
A Microsoft adott ki figyelmeztetést: a csalók egyedi Excel-fájlokat mellékelnek a levelekhez, majd ezeken keresztül veszik át az irányítást a gépek fölött.
A jelek szerint nem játszik majd akkora szerepet az Egyesült Királyság 5G hálózatának kiépítésében, mint szeretett volna.
A Keysworlds webáruház aktuális akciójában Windows és Office szoftverek szerepelnek hihetetlen árakon, érdemes kihasználni a lehetőséget!
A drákói szigorúsággal kirótt ítélet mögött egy nem is olyan rég megismert mozaikszó lapul, a GDPR.
A Windows 1990-ben találta meg igazán önmagát, utána nem volt megállás. Videóban foglaljuk össze, hogyan játszott fontos szerepet az informatika történetében.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.