Brutális állatok és furcsa szörnyszülöttek Genfben
Sorozatgyilkos kinézet és kedvesen esetlen formák békében megfértek egymás mellett az idei Genfi Autószalonon.
Sorozatgyilkos kinézet és kedvesen esetlen formák békében megfértek egymás mellett az idei Genfi Autószalonon.
A férfi nem téveszmés, csak nem értett egyet az NSA egyes koncepcióival.
Többek között megokosodott amerikai, haragos japán és közutas színben pompázó koreai autó is kellette magát a tengerentúlon.
Az áprilisban érkező verzióban már a MATE is telepíthető lesz a tárolókból.
A Microsoft illetékeseinek érdemes lenne csemegézniük a közösség koncepcióiból.
Egy érdekes koncepció szerint úgy fogjuk nyomni, mint a hangyák, míg mások szerint inkább az egyik lábát elvesztett kenguru a megfelelő modell.
A német autógyártó a Gran Turismo tizenötödik születésnapjára rakta össze lélegzetelállító tanulmányautóját.
Az FV2 koncepcióautó fejlett hang- és képfelismerő rendszerének segítségével képes felismerni, milyen hangulatban van a sofőr.
Egyelőre csak a briteknél és németeknél vehető igénybe az opció.
A Mozilla operációs rendszere egy jó ötletből működőképes koncepcióvá vált a gyermekbetegségei ellenére. Rövidtávon akár sikeres is lehet, de előretekintve nem tennénk érte tűzbe a kezünket.
Opcionálisan kikapcsolható a megosztott ajánlásokban való szereplés.
Most már csak opciók kellenének az effektek kikapcsolásához.
Röviden: elforgatható kamera, érintős hátlap, brutális akku, opcionális CyanogenMod.
Haragos tekintetű Audik, önmagukból kivetkőző Volvók, ősei unalmasságát megtagadó Opel és még egy halom érdekesség. Valódi autópornó.
A németek hibrid szupersportautója gyors, takarékos és elképesztően jól néz ki. A jövő év elején kerül a szalonokba; cca. 31 millió forintért elvihető.
Az Intel Skylake platformja a DDR4-et és SATA Express-t is támogatni fogja.
Rengeteg hasznos apróság került a rendszerbe, ám a csempékkel továbbra is koncepcionális szintű a probléma.
A KingFast megoldása nem a PCI Express foglalatba helyezhető bővítőkártyákat követi.
Az ioFX széria eredetileg 420 gigabájttal startolt, most pedig nagyobb lett.
A Boot UI Tuner számos opció beállítását lehetővé teszi.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.