Október 17-én, nagy újdonsággal érkezhet a OnePlus 6T
A dátum még nem hivatalos, de az már igen, hogy kijelzőbe ágyazott ujjlenyomat-olvasót kap a OnePlus 6T.
A dátum még nem hivatalos, de az már igen, hogy kijelzőbe ágyazott ujjlenyomat-olvasót kap a OnePlus 6T.
Egy használt mobilokkal foglalkozó brit cég megdöbbentő eredményekre jutott: a készülékek többsége egyetlen év alatt szinte értéktelenné válik.
A Walmartban már kapható néhány tok az Apple új iPhone készülékeihez. Az iPhone XS Max hatalmas okostelefonnak ígérkezik.
Az új készülék kinézetéről és specifikációiról is árulkodott a kiszivárgott doboz. Jön a kijelzőbe ágyazott ujjlenyomat-olvasó és a tripla kamera.
Kiszivárgott az első videó az Apple új iPhone XS és iPhone XS készülékeiről.
Az Apple megerősítette, hogy szeptember 12-én tartja az idei nagy rendezvényét; eközben pedig kiszivárgott az iPhone XS és az eddigi legszebb Apple Watch.
A TP-Link egysége akár száz kütyüt is kezel egyszerre, és az Űrgolyhókból idézve el-kép-zel-he-tet-len sebességgel.
Oroszországban már hitelesítették a OnePlus következő csúcskészülékét, a OnePlus 6T-t.
A HMD Global szerint legalábbis a Nokia 6.1 Plus és 5.1 Plus érkezését várták igazán az emberek. Hivatalosan is bemutatkozott a két készülék.
Maga az adapter gyártója állítja azt, hogy a 2018-as iPhone-ok dobozában már nem lesz benne az átalakító.
Előkerültek a képek az Oppo R17-ről - ez lesz az a készülék, amely apró átalakítások után OnePlus 6T-ként érkezhet.
A OnePlus vezére szerint a OnePlus X hatalmas bukás volt, de a vezeték nélküli fülhallgató elképesztően nagy siker.
Megérkezett az OxygenOS 5.1.9, amely még tovább erősíti a OnePlus 6 kameráját.
Menetrend szerint, Hong Kongban kezdődött meg a Nokia 6.1 Plus forgalmazása - rövidesen jön Európába is az új Nokia.
Éppen ezért egyelőre a OnePlus következő készülékei sem lesznek képesek a funkcióra - jelentette ki a cég ügyvezetője.
Az alapmodell már nagyjából 150 dollárért vihető lesz - Európába elvileg Nokia 5.1 Plus néven jön a készülék.
Moduláris kialakítással és 80 Plus Gold plecsnivel érkezik az Aorus P850W és P750W tápegység.
A OnePlus kénytelen volt nyugdíjazni a Dash Charge fantázianevet, de hamarosan megérkezik a Warp Charge.
Kiderült, hogy mit tud a HMD Global következő Nokia okostelefonja, amelynek a kijelzőjébe belóg egy szenzorsáv.
6 hüvelykes kijelzővel és Qualcomm Snapdragon 630-as chippel debütált a Sony legújabb okostelefonja.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.