Ütős hibrid lett az Acer Switch Alpha 12
Aggódhat a Surface Pro 4, remek hibriddel újított az Acer.
Aggódhat a Surface Pro 4, remek hibriddel újított az Acer.
PC utáni világról beszél mindenki, pedig olyan gépeket láttunk, amiket még nem szabad leírni. Persze emellett a mobil világra is gondolt az Acer olyan termékkel is, amire nem is számított senki sem.
Ez év április 21-22. között immár huszonegyedik alkalommal mérettetnek meg a bejutott csapatok az INFOPROG 2016 programozói verseny döntőjében, mely egyúttal a szlovákiai magyar középiskolák országos bajnoksága is. Az egyedülálló kezdeményezés döntőjének a szlovákiai Fülek és Salgótarján ad otthont.
Már 2019-ben piacra kerülhet az iCar néven emlegetett Apple autó.
Gyorsan terjedt a közösségi oldalon az álhír, ami a népszerű üdítő haláláról szólt.
Saját zenei gyűjteményünket bárhonnan élvezhetjük egy jól beállított NAS-sal, nagyon sokféle eszközön.
Érdemes lehet adni egy újabb esélyt a levelezőnek.
Miután egyre több vezérlő kerül a processzorokba, sokszor alapvetően meghatározzák egy PC tulajdonságait is. Mutatunk három, kevésbé ismert extrát, amikhez nem árt ragaszkodni, mert nagyon hasznosak.
Rövidesen megoldódhatnak a PC-s kiadás legsúlyosabb problémái.
Akár kétnapos üzemidőt, remek fotókat és kiváló hangzást ígér a gyártó.
Képminőséget érintő fejlesztésekre nem kell számítani a jövőben.
Mindössze egy atom vastag az elemekre felvihető grafénbevonat.
Sorozatunk befejező részében bemutatjuk azokat a kiegészítőket, amelyekkel a fejlesztői környezet programozási képességei új szintre emelhetők.
Csupán egy kis leleményességre van szükségünk, ha a Scratch síkjában térbeli felületeket kívánunk alkotni.
A németek is egyre többet rendelnek online áruházakból, ezért nagy szükség lesz a robotokra.
Sokkal egyszerűbb lesz chatelést kezdeményezni másokkal.
Olyan, hogy X170 nincsen, a Gigabyte-nak mégis sikerült készítenie egy alaplapot, ami kilóg a sorból a jó irányba. Sok-sok extra, meglepő megoldások és egy olyan ár, amire még te sem számítottál.
Ízekre szedtük egy számítógép alaplapját, és megnéztük, hogy melyik komponens miért felelős, melyik csatlakozó mire szolgál, és hogy miként is működik ez a csodálatos szerkezet.
Kellemetlen hibára panaszkodnak a felhasználók.
Tavaszi előfizetői akciónk keretén belül most kedvezményes áron fizethetsz elő magazinunkra, hozzájutva a PC World Plus tagság minden előnyéhez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.