A Guardian a NY Times segítségével publikálja a Snowden-dokumentumokat
A lap a brit kormány nyomása miatt döntött úgy, hogy összeáll az amerikai újsággal. Bíznak benne, hogy az Alkotmány Első Kiegészítése megvédi őket.
A lap a brit kormány nyomása miatt döntött úgy, hogy összeáll az amerikai újsággal. Bíznak benne, hogy az Alkotmány Első Kiegészítése megvédi őket.
Hamarosan önvezető autókból álló taxiflották cirkálhatnak az amerikai nagyvárosokban.
Chris Carter, az 1993-ban bemutatott kultikus sci-fi sorozat megalkotója az AMC-nek készít sorozatot.
A Facebook, a Nokia, a Samsung és még sokan mások szeretnék eljuttatni a netet az egész világba. De az egész világ is szeretné ezt?
Steve Ballmer nyugdíjba megy. A Microsoft vezérigazgatója 2000-ben vette át a posztot Bill Gatestől.
A brit hírszerzés ügynökei megsemmisítették az Edward Snowdentől származó információkat tároló merevlemezeket.
Az NSA még most sem tudja, mi minden szivárgott ki tőle.
A WikiLeaks informátora legkorábban nyolc év múlva szabadulhat. Ügyvédje Obama elnökhöz folyamodott kegyelemért.
Új dizájn, új funkciók, új tematika.
Nem kell feltétlenül kidobni a néhány éves lapostévét, van olcsóbb megoldás is. Bemutatjuk a legkézenfekvőbb TV-IQ növelő eszközöket.
Öt egyszerű lépés választ csak minket el attól, hogy létrehozzuk életünk első weboldalát. Ehhez a HTML-hez sem kell értenünk, a program ugyanis elvégzi a kódolási munkát.
A Michigani Egyetem kutatói szerint a fiatal felnőttek jókedvére meglehetősen negatívan hat a Facebook.
Az ügynökség elütött irányítószám miatt is hallgatott le beszélgetéseket.
Egy felmérés szerint nem élvezi a kapcsolatokat az, aki sok képet oszt meg a Facebookon.
A független bizottság például a legbizarrabb személynek fog jelentést tenni.
Egy népszerű videó a kiterjesztett valóság fogalmára koncentrál.
Másképp fogalmazva napi szinten közel 2 millió gigabájt adatról van szó.
A megújulás tükrében úgy döntöttek, ideje arculatot váltani.
Az amerikai kormány nem szereti a titkosított levelezőrendszereket.
Az NSA korábbi vezére szerint súlyos következményekkel járhatna az elfogása.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.