A Google megveszi a Fitbitet
A sok pletyka igaznak bizonyult: 2,1 milliárd dollárt ad a Fitbitért a Google, jönnek a Google viselhető eszközei.
A sok pletyka igaznak bizonyult: 2,1 milliárd dollárt ad a Fitbitért a Google, jönnek a Google viselhető eszközei.
A Google anyacégének már 117 milliárd dollárnyi készpénze van, vagyis ilyen téren megelőzte az Apple-t.
Nyilvános a Google legújabb negyedévi jelentése, amiben egyrészt brutális számok szerepelnek, másrészt külön rubrikát találunk benne a giga-bírságokra.
Az Alphabet legutóbbi pénzügyi jelentése alapján remekelt a Google, a befektetők mégsem elégedettek.
Elképesztő rekordot állítottak fel a Google internetet szóró Loon léggömbjei.
Nyugalom, nem nekünk kell megváltoztatnunk a mobilos rendszert, hanem a Google-nek, máskülönben az Európai Bizottság olyat csap rá, amit még a gigacég is megérez. Meg persze mi, felhasználók is.
A Forbes szerint 2018-ban az Apple a világ legértékesebb márkája. Második a Google, az Amazon megelőzte a Coca-Colát.
Ezt maga John Hennessy, az Alphabet elnöke (és egyben a Stanford Egyetem korábbi elnöke) jelentette ki.
Pontosabban nem a Google, hanem az Alphabet anyacég alá szervezett társ-vállalat, a Waymo dolgozik az autonóm autózás továbbfejlesztésén.
Az elektromossághoz és a tűzhöz hasonlította a mesterséges intelligencia fontosságát a Google vezére.
Korábban a Google-t, mostanában az Alphabetet vezette - most azonban távozik az óriásvállalat éléről.
Állítólag tavaly kész volt 30 milliárd dollárért felvásárolni a Snapchatet a Google.
Megszenvedte a 2,4 milliárd eurós bírságot az Alphabet második negyedéves nyeresége.
25 millió dolláros tőkével állt be a Lyft mögé a Jaguar Land Rover.
A SoftBank a Boston Dynamics új tulajdonosa, és ezzel jó úton van ahhoz, hogy a tech szektor legkomolyabb befektetője legyen.
A Waymo immáron 3 millió mérföldnél is többet tett meg a közutakon.
Azt senki sem tudja, hogy miről beszélgettek, de egyikük sem volt túl nyugodt.
Az Equities.com elemzője szerint az Apple esélytelen a versenyben, ami két óriás között dől majd el.
Az autógyártó formálisan is bejelentette a Waymóval kötött üzletet.
Valószínűleg alapos tervezés eredménye volt, hogy ki hová lett ültetve a kerekasztalbeszélgetés során.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.