A Google és Bill Gates is az atomfúzióba fektet
Még kétséges, hogy a fúzió jelenti-e a zöld energia jövőjét, de sokan fektetnek a technológia sikerébe.
Még kétséges, hogy a fúzió jelenti-e a zöld energia jövőjét, de sokan fektetnek a technológia sikerébe.
Nem csak egy alkalmazottal kerülhetett közeli kapcsolatba a milliárdos a Microsoft élén.
Néhány hónap alatt sikerült lezárni a procedúrát.
Elképzelhető, hogy Gates pontosan emiatt hagyta el a vállalat tanácsát.
A Twitteren jelentette be Bill Gates, hogy 27 évnyi házasság után Melinda Gates és ő külön folytatják.
A Microsoft társalapítója egyúttal azt sem rejtette véka alá, hogy miért részesíti előnyben az egyiket a másikkal szemben.
A Microsoft társalapítója a Twitteren számolt be az új fejleményről.
Megelőzve Bill Gatest, Jeff Bezos mögött immáron Elon Musk a világ második leggazdagabb embere. Pedig januárban még csak a 35. volt a listán.
A Microsoft társalapítója a számítástechnikában is maradandót tett le az asztalra, de visszavonulása után sem pihen - megítélése viszont sosem volt teljesen egyértelmű.
A Microsoft alapítója 150 millió dollárral támogatta a koronavírus ellenszerének gyártóit, hogy azok a szegényebb és sebezhetőbb országokban olcsón kínálhassák az ellenanyagot.
A Facebook alapítója belépett a százmilliárdosok klubjába, ahol Jeff Bezos és Bill Gates koktélozgatnak.
Például legyünk mi az Amazon vezére. Jeff Bezos magánvagyona nemrég egyetlen nap alatt 189,3 milliárd dollárra nőtt. Ha ilyen ütemben gazdagszik, 2026-ra ő lehet a világ első trilliárdosa.
A Microsoft egykori alapítója alapítványán keresztül sokat tesz egy működő gyógyszer kifejlesztéséért, eközben az összeesküvés-elméletek szerint pont ő áll a járvány hátterében.
A Microsoft alapítójának feleségével közös alapítványa minden egyéb tevékenységet a háttérbe küld, hogy így segítsen minél előbb megoldást találni a járványra.
Egyre markánsabb hangok kapcsolódnak be az újgenerációs mobilhálózat és a COVID-19 közötti állítólagos kapcsolat taglalásába, ami már veszélyes következményekkel is járt.
Azt is hozzátette, hogy ideje lenni gátat szabni a pletykáknak és abbahagyni a pánikszerű felvásárlásokat.
A Facebook alapítója is jelentős összeggel szállít be az egykori Microsoft vezér projektjébe, céljuk egy működő kezelési forma megtalálása.
A cég alapítója immár nem tagja az igazgatótanácsnak, idejét a világ megmentése foglalja le.
A filantrópikus szervezeteik segítettek a koronavírus genomjának szekvenálásában.
A készülő hajó fő üzenete a környezetvédelem. Mondjuk nagyjából 200 milliárd forintért ez a minimum.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.