Ennyibe kerülhet a Valve új kontrollere
A kiszivárgott ár alapján nem tér vissza olcsón a Steam Controller.
A kiszivárgott ár alapján nem tér vissza olcsón a Steam Controller.
Hiába a tiltás, a fiatalok többsége továbbra is megoldja a dolgot.
Egy friss Pew Research-kutatás pontosan azt mutatja meg, amit a közbeszéd általában nem érint: a tizenévesek többsége nem áldozatként éli meg a közösségi médiát, de tudja, hogy vannak bajok.
Az elmúlt években több peres ügy is indult, amiért különböző mentális zavarokat csak súlyosbítottak a csevegő algoritmusok. Egy vizsgálat igazságot tett köztük.
Egy Yale-kutatás szerint a másokkal közös dalszerzés csökkenti a paranoiát és a magányérzetet gyógyszer nélkül is. Ez pedig számunkra is fontos dolgokra világít rá.
Az egyre szigorúbb szabályozások a játékkonzolok felületeit is elérik.
A tinédzserek nem a Google-ben keresnek, inkább egy chatbottal beszélgetnek. A meta most úgy döntött, hogy ebből a szülőknek is kell látniuk valamit. Elmagyarázzuk, mit is jelent ez.
Meglepő konstrukció látott napvilágot, de az eredmény magáért beszél.
Nehéz lelkesen beszámolni bármiről, ami videós reklámokkal kapcsolatos, de itt azért van minek örülni.
Az önkéntes nyugdíjprogramban akár az amerikai dolgozóik 7%-a mehet el pihenni.
Még Elon Musk előtt kísérletezett különböző megoldásokkal a platform, de egyik sem járt túl nagy sikerrel.
Beszállhat a vállalat a megapixelek versenyébe, melyből eddig kimaradt.
A vállalat szorosan együttműködik az Apple-lel a fejlesztett asszisztens leszállításában.
A hatóságok azt vizsgálják, milyen szerepet játszott a chatbot egy egyetemi lövöldözésben.
Új törvény korlátozná a gyerekek online jelenlétét és a platformok működését.
Egérmozgást, leütéseket és képernyőképeket is gyűjtenek.
A friss kutatás most nem AI-jal, hanem algoritmusokkal lépett előre.
A világ helyzete, a napi gondok, az anyagi bizonytalanság, a túlterhelt családi hétköznapok, a gyerek miatt szorongás, végtelen görgetés a közösségi médián - sok oka lehet a rossz éjszakai alvásnak, szakértőktől hozunk segítséget.
Mielőtt vad pletykák kezdenek keringeni az egykori elnök helyzetéről, érdemes lesz tisztázni, hogy mi is történik vele.
Újabb képszerkesztő eszközökkel bővül az alkalmazás, melyek relatíve régi eszközökre is elérhetővé válnak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.