Készülőben az előfizetéses Windows
A Microsoft jelenleg egy tapasztalt szoftvermérnököt keres a termék csapatába.
A Microsoft jelenleg egy tapasztalt szoftvermérnököt keres a termék csapatába.
Már csak néhány új versenyző tekerhet a pólókért és háttértárért.
Az iPad-eladások visszaestek, ám Tim Cooknak erre is akadt megnyugtató magyarázata.
Az 5,5 hüvelykes tepsifon úgy tűnik, csak jövőre jelenhet meg.
Jelentős visszaesésre lehet számítani a kijelzők piacán.
Az online selejtező után a PlayIT kiállításon kerül megrendezésre a döntő.
Állítólag 3D-s képeket is meg tudna jeleníteni a szeptemberben érkező okostelefon.
A hőmérséklettől függően is megjelenhetnének minták az aszfalton.
Mivel a Bloom.fm fenyegetést jelenthet, ezért kizárták az iAd hálózatából.
A legtöbb tartalmat India, Törökország és Pakisztán tiltatta le a közösségi oldalról.
Az előbbi már elérhető, utóbbi bétájának tesztelésére külön kell jelentkezni.
Egy dizájner megmutatta, mekkora lesz az iPhone 6 a jelenlegi készülékekhez mérten.
Játszótéri gyerekek módjára rohangálhatnak majd a katonák a semmi közepén, miközben a szemük előtt igazi csatatér jelenik meg.
Döbbenetes biztonsági rés volt a konzol bejelentkeztető rendszerében.
Úgy tűnik lelepleződtek a bejelentetlen készülék fontosabb specifikációi.
Az HTC One M8 a jelenlegi egyik legjobb okostelefon, és mini kiadásban is érkezik.
Az USA-ban 700 dolláros áron kerül piacra a 28 colos megjelenítő.
A portál egyik dizájnere szerint nem népszerűségi vagy anyagi ok állt a háttérben.
Ezen felül a megtévesztő reklámok megjelenítését is betiltotta a Google.
Még meg sem jelent a Samsung Galaxy S5, a nemzetközi verzió máris rootolható.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.