Beépül a Waze a Google térképébe
Ez önmagában nagyszerű hír, csak persze innentől adja magát a kérdés, hogy mi lesz a Waze sorsa?
Ez önmagában nagyszerű hír, csak persze innentől adja magát a kérdés, hogy mi lesz a Waze sorsa?
A Samsung végre hivatalosan is bemutatta az Infinity Flex kijelzőjét, amely bizonyíték arra, hogy jön az első igazán komoly összecsukható okostelefon.
Android hajtja a Yongnuo YN450-et, ami egyébként Canon lencséket is támogat.
Igaz, még várni kell rá kicsit, de azért jó tudni, mivel turbózzák fel a Bixby képességeit.
Előkerültek a renderelt képek az új Nokia zászlóshajóról, amelynek a hátlapjára már 5 kamera kerül.
A reakciók alapján két táborra oszlik a PC-s játékosok közössége. Egyikük szerint zseniális dolog millió színben villogó komponensekkel felruházni a gépeiket, míg az ellentábor csak nevet a karácsonyfává változtatott hardvereken. Te mit mondasz?
A Lexar új, 512 GB kapacitású microSDXC memóriakártyája megfelel a legújabb szabványoknak, így az A2-nek is.
Jönnek a következő-generációs apró GPD számítógépek, amelyek alapvetően az UMPC-s piacot támasztják fel.
Legújabb kiadványunkat ajándékba adjuk a novemberi PC World magazin vásárlóinak.
Amerikában készülnek a System76 nyílt forráskódú, Thelio szériás asztali számítógépei.
Újabb részletek derültek ki a Samsung mindent felülmúló ujjlenyomat-olvasójáról, illetve az új kijelzőtechnológiáról is hallani.
499 és 649 dollárba kerül az új iPad Pro tabletek javítása - extrém magasságokba emelkedtek az Apple árai.
Habár a verseny elég komoly, azért van még esély arra, hogy egy régi, nagy név az intelligens otthonok piacán is megtelepedjen.
Mágnesesen rögzül az új Apple Pencil az új iPad Pro táblagépen, és vezeték nélkül tölt. Szintén mágnesesen kapcsolódik az új billentyűzet is.
Látványos külsővel, Face ID-val és USB-C porttal frissített az Apple új iPad Pro táblagépe, ami az Apple szerint erősebb és sokoldalúbb, mint egy PC.
Rengeteg hiba jött már elő a Google csúcstelefonján, most pedig a jobb oldalon megjelent még egy szenzorsáv, ezúttal szoftveres "extraként".
Igazi behemót az XG49VQ, ami 49 hüvelykes átmérővel és 32:9-es képaránnyal rendelkezik. Gamereknek is ideális választás.
Egy kijelzőkkel foglalkozó mérnök elmagyarázta, hogy miért rosszak a keret nélküli kijelzők, és az is kiderült, hogy miért választ az Apple és a Samsung olyan sajátos dizájnt, amilyet manapság látunk.
Specifikációk és marketingcélra használt képek is előkerültek az október 29-én debütáló új OnePlus okostelefonról.
Akár 10 GB RAM-mal is vihető a Xiaomi nagy újdonsága, amely belógó szenzorsáv nélkül kínál keret nélküli kijelzőt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.