Szabotálták a PlayStation 4 rajtját?
Egy foxconnos gyakornok szerint nem véletlenül sok a működésképtelen konzol.
Egy foxconnos gyakornok szerint nem véletlenül sok a működésképtelen konzol.
Napellenzőt raktak a Google Glass kijelzőjére, így fogalmunk sem lesz, ha minket fotóznak.
A Sony konzolja nem okozott csalódást, az iFixit szerint könnyen javítható.
Összehasonlítási alapul emberölésért átlagosan olyan 6 évet szoktak kiosztani.
A kártyaszám mellett a CCV kódoknak is lábuk kelt, az adatok nem voltak titkosítva.
A Strategy Analytics jelentése szerint augusztusi bemutatása óta alig 500 ezer darabot adtak el a készülékből.
Az is kiderült, hogy miként írtak operációs rendszert a hetvenes évek közepén.
Az orosz hatóságok állítólag szigorúan megtiltották a Szocsiból tudósító riportereknek a fényképek készítését és megosztását.
Néhányan már jóval a november 22-i megjelenés előtt megkapták a konzolt.
Hamis oldalakat hoztak létre, majd átirányították a gyanútlan embereket a fertőzött webhelyekre.
Egy ideig támogatottak maradnak a hardveres kiegészítők.
Az IObit rendszer takarító és karbantartó szoftvercsomagjával könnyedén formába hozhatjuk lassuló számítógépünket. Habár a szoftver nem makulátlan, az összkép mégis kedvező.
Nagyobb a kereslet, mint várták, ezért a Wistron és a Compal is beszáll a játékba.
A Silk Road 2.0-át szerdán indították el. Az oldal a dealerek „alternatív elárusítóhelyeit” fogja össze.
A dél-amerikai ország titkosszolgálata amerikai, orosz és iráni diplomaták után szimatolt.
Videón hasonlították össze az eddigi iPadek sebességét.
Ez jóval magasabb összeg lesz, mint amennyit a Windows 8 népszerűsítésére szántak.
Egyes portálokat egyáltalán nem lehet elérni, mások részlegesen bénultak meg.
A 15. században készült a neves milánói kastély falfestménye.
A mikroorganizmusok felfedezése kanadai aranybányászoknak köszönhető.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.