A Microsoftot már feloldották a Huawei-tiltás alól
A napokban érkeznek majd a bejelentések arról, kinek adott újra kereskedelmi licencet a kínai céghez az amerikai kormány. A Microsoft az első.
A napokban érkeznek majd a bejelentések arról, kinek adott újra kereskedelmi licencet a kínai céghez az amerikai kormány. A Microsoft az első.
A megszokott bejelentések mellett a december 2-i dátumot nem láttuk jönni: új terméket nem mutatnak be, szóval kíváncsian várjuk, mivel rukkolnak elő.
A jelentések szerint még jobb fotós képességekkel rendelkező okostelefonon dolgozik a Xiaomi.
A jelentések szerint a Hopper kódnevet kapták az NVIDIA Ampere GPU-k utódjai.
A jelentések szerint 2020 helyett leghamarabb 2022-ben érkezhet meg az Apple kiterjesztett valóságra építő headsete.
A HP nem kommentálja a pletykákat, de a jelentések szerint a Xerox készpénzért és részvényekért vásárolná fel a céget.
A jelentések szerint a Windows 10 Start menüje a legutóbbi frissítések ellenére sem működik minden felhasználónál.
Vége a klasszikus számítástechnikának, kukázhatjuk a PC-ket - ehhez hasonló címekkel harangozták be a Google új bejelentését. Pedig mindez egyáltalán nem igaz annak ellenére, hogy valóban nagy lépés a kvantumfölény.
Bár mindenki a legújabb Google mobilt várta, ezen kívül is egész szép felhozatalt mutatott be a Google mini fülestől laptopon át új otthoni Wi-Fi rendszerig.
A jelentések szerint a jövő év első felében futnak be a 7 nm-es, következő-generációs NVIDIA GPU-k.
A Microsoft több új laptop-tablet hibridet is bemutatott, van közöttük újra Qualcomm chipes, és olyat is villantottak, ami csak egy év múlva lesz kapható.
A jelentések szerint a jövő évi iPhone-ok az iPhone 4 formavilágából merítenek majd.
A jelentések szerint a Samsung dolgozik az olcsóbb Galaxy Fold készüléken, ami már globálisan is megjelenhet.
Az amerikai-kínai kereskedelmi csatározás miatt furcsa, felemás szoftverrel mutatták be a legújabb Huawei csúcsmobilt. Erős és sokat tud, de kérdés, mi lesz vele félkarú óriásként.
A jelentések szerint különböző adatokat próbálnak meg visszaküldeni a gyártónak a HP nyomtatók.
A jelentések szerint a Microsoft legutóbbi frissítése az alapfunkciók működésébe is bezavart a Windows 10-nek.
A jelentések szerint Raven Ridge-alapokon jönnek majd az AMD Dali APU-i.
Állítólag félreértelmezték a jelentéseket, és nem lesz előretelepítve a ProtonMail a Mate 30 szérián.
Ezúttal a Lenovo Solution Centre-ben találtak hibát, a gyártó pedig a jelentések szerint megpróbálta eltüntetni a nyomokat.
A Bloomberg részletes jelentésben árulkodik arról, hogy miket mutat be a szeptemberi rendezvényén az Apple.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.