Telefonfülkéből csinált játékállomást az Nvidia
A világ legkisebb játéktermének nevezi a szépen kidekorált fülkét a gyártó.
A világ legkisebb játéktermének nevezi a szépen kidekorált fülkét a gyártó.
Hivatalos beadvány árulkodik a koreai gyártó terveiről.
Komoly vitákhoz vezetett a koreai sorozat népszerűsége.
A KLM által készített térkép 140 ország szabályait figyeli, hogy az utasok a legegyszerűbben tervezhessék meg repüléseiket.
Számos újdonság érkezett az Endzone - A World Apart világába a Prosperity bővítménynek hála.
Amatőr hiba miatt bukott le az elkövető, akit most be is perelt a vállalat.
Október 23. és 31. között zajlik a Pólus Centerben a Game World Show, ahol különböző versenyek mellett társasjátékok és egyéb programok is várnak.
Habár szépen utat tört magának a technológia, még elég messze vagyunk attól, hogy széles körben is elterjedjen.
Rengetegen igyekeznek pénzt csinálni a Netflix népszerű sorozatából.
A robotért felelős művész majdnem bajba került.
Az igazság odaát van, legalábbis az egykori elnök szerint.
Tízezrek nézték a cég nevével visszaélő közvetítést.
Hamarosan már 10 gigabites netet is választhatunk, de szükség van erre egyáltalán?
Korántsem olyan hatékony a moderálást végző mesterséges intelligencia, mint ahogy azt a cég állítja.
Néhány hónapon belül több nagyvárosban is elérhetővé válik az ultragyors csomag.
Új Macek mellett akár AirPods 3-mat is villanthatnak a cupertinóiak.
Pat Gelsinger nem adta fel a reményt, hogy a cupertinóiak még visszatérhetnek a kék nyájba.
Az őrült 3D-s tempót ugyan bírta, a grafikai motorok fejlődése és a versenytársak felől érkező nyomás azonban kettéroppantotta a Voodoo atyját.
Érdekes álláshirdetés árulkodik a redmondi cég jövőbeni terveiről.
Fontos szavazáson jutott túl a külföldi mobilnetezés ingyenességét biztosító EU-s törvénytervezet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.