Minél okosabb az otthonunk, annál jobban félünk miatta
Jó az, ha intelligens otthonban élünk, csak éppen közben az emberek kétharmada úgy gondolja, egyáltalán nincs biztonságban.
Jó az, ha intelligens otthonban élünk, csak éppen közben az emberek kétharmada úgy gondolja, egyáltalán nincs biztonságban.
Itt a Just a Line nevű app, aminek hála a kiterjesztett valóságban, az okostelefonunk kijelzőjén keresztül rajzolhatunk.
Olaszországban már a bemutatója előtt kapható az újdonság, a YouTube-on már teszt is van róla.
Bár a bemutatóra még várnunk kell, Lengyelországban már előrendelhető az új készülék.
A Wall Street Journal jelentése szerint még bonyolultabbá válik a helyzet: az Intel felvásárolhatja a Broadcomot. Az pedig nem feltétlenül jó hír, ha egy iparágban csak egy szereplő marad.
A Szilícium-völgyben uralkodó szexizmus régóta téma az iparágban, ám csak a Weinstein-botrány, a #MeToo és #TimesUP mozgalom hozományaként kezdett a széles közvélemény is figyelni az IT szektorban egyre szaporodó zaklatási ügyekre. Nőnap kapcsán megnéztük mi most a helyzet.
Peter Norrby megmutatta, hogy milyen optikai csalódás érhető el az ARKit segítségével.
Spanyolországban bukkantak fel az első reklámok, amelyek bizonyítékot jelentenek a P20 és a P20 Pro nevekre.
Összesen 52 országban lesz elérhető az év végére, és 17 új nyelvet tanul 2018-ban.
Az út szélén sem nyomkodhatnak okostelefont az autóvezetők - csak baleset bekövetkezése után és az autó meghibásodásakor szabad mobilozni.
Február 9-én esedékes a megjelenés, a világban pedig ezer pletyka kering. Tegyünk rendet!
A Kingston IronKey flash meghajtói igen komoly hardveres titkosítással gondoskodnak az adataink védelméről.
A Google eszközei és az androidos készülékek elvileg már biztonságban vannak, a macOS részben már frissült, de jön a patch a Windows 10-re és a Linux platformra is.
Tervezett elavulással vádolják Franciaországban az Apple-t - ezért a büntetés értéke 11,5 milliárd dolláros is lehet.
A mai világban, amikor egy halom dologért pénzt kérnek, a Canary az ellenkező irányba indul.
Az Amazon ezzel egyszerre az Echo okoshangszórókat is elérhetővé tette összesen 28 további országban.
Hazánkban is folyamatosan gyarapszik a hobbidrónpilóták száma. A JY018-as quadkopter kedvező áron kínál belépést ebbe a világba.
Megjelentek a boltok polcain a legújabb generációs Blu-ray-lemezek a jelenlegi legjobb kép- és hangteljesítménnyel. Megnéztük, hogy megérik-e a pénzüket.
Több mint 2500 weboldal akarja a böngészés alatt a felhasználók processzorával bányásztatni a digitális pénzt.
A Bridge SDK segítségével a virtuális valóságban is lehet majd gépelni a Logitech billentyűzeteivel.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.