Apple: mégsem jók az előfizetéses játékok?
A cég először jóváhagyta, majd kihajította az App Store-ból a Big Fish Games kliensét.
A cég először jóváhagyta, majd kihajította az App Store-ból a Big Fish Games kliensét.
Shuhei Yoshida, a Sony Computer Entertainment vezérigazgatója egy nyilatkozatban kijelentette: még szükség van dobozos játékokra.
Az ingyenes Game Booster 3.0 képes gépünk erőforrásainak átcsoportosítására a legjobb eredmény érdekében.
A BenQ 22 hüvelykes újdonsága LED-es háttérvilágítást használ.
Régóta vártunk már egy olyan androidos mobilt, amelyen komoly játékokat is futtathatunk - lássuk az első fecskét, az Xperia Play-t.
A Thrustmaster két újdonsággal célozza meg az autós játékokért rajongó közönséget.
16 játékkal - köztük az Angry Birds-zel - debütál a Google+. A Facebook is újít.
Mai bemutatónkban a Sony Ericsson játékokra szánt okostelefonjával foglalkozunk.
Jól passzol az elmúlt hetek LulzSec botrányaihoz az 1983-as film újraforgatásáról szóló hír.
A számítógépen már korábban elindult szolgáltatás hamarosan ellátogat a táblagépekre is.
Itt a nyár, mindenkire ráfér egy kis lazítás - akár az androidos játékok segítségével.
Igen elrettentő fotók kerültek napvilágra olyan játékosokról, akiknek a végtagjai csúnyán elváltoztak a rengeteg játéktól. Olasz kreatív szakemberek ugyanis csupa olyan betegséget gyűjtöttek össze, amelyekkel riogatott a konzervatív média, és amelyekkel még soha senki sem találkozott.
A Kal-El kódnevű SoC új életet lehelhet a mobilos játékokba.
Egy frissen kifejlesztett eljárással vektorgrafikává alakíthatók a kis felbontású, pixeles képek.
A Szerencsejáték Zrt. nyilvános pályázatot hirdet új szerencsejátékok és sportfogadások interneten történő szervezésére alkalmas informatikai rendszer megvalósítására.
A Panasonic az Ubisofttal és az EuroSporttal fogott össze.
A Logitech Z-5500 utódja 5.1 csatornás hangzást kínál a filmekhez, a játékokhoz vagy zenéhez
A játékok dübörgő hangzása miatt eddig kénytelen voltunk a házimozi rendszerek előtt gubbasztani. Ám ennek mostantól vége!
Kezd igazán izgalmassá válni a Sony Ericsson új fejlesztése.
A legutóbb játszott játékok adatai törölhetőek a Windows 7 Játéktallózóból.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.