3 igazán mini PC az asztalra
Mutatunk három igazán csinos és helytakarékos PC-t az asztalra.
Mutatunk három igazán csinos és helytakarékos PC-t az asztalra.
Több mint 6 millió laptopot érint a HP mostani visszahívása.
A 700-as EliteBookokba az AMD Kaveri Mobile APU-i kerülnek.
Az idősödő sztárnak ezúttal is Rick Deckard szerepét szánják.
Tabletek ide vagy oda, hét negyedév után a HP növelni tudta a PC-s üzletágát.
Továbbra is elérhető maradt a Windows 8 a HP kínálatában.
Úgy tűnik kigyúlt a villanykörte a vállalat sajtósainak feje felett.
Meg Whitman egy interjúban a HP széles kínálatát és a hibrideket dicsérte.
Szakítanának a szerintük múltat jelentő Microsofttal és az Intellel.
Kutatók szerint egy kisbolygó becsapódása okozhatta azt a 13 ezer évvel ezelőtti klímaváltozást, ami a kardfogú tigrist, az óriáslajhárt és a masztodont is kipusztította.
A vállalatot nem a következő Windows tartja lázban, hanem a pár generációval ezelőtti.
Meg Whitman a Windows 8 kárára váltana irányt az Android felé.
Sir Tim Berners-Lee - a világháló atyja - aggályait fejezte ki a Dubaiban hétfőn kezdődött Telekommunikációs Konferencia Damoklesz kardjaként felettünk lebegő szabályozásai miatt.
A valaha volt legrosszabb negyedévét könyvelhette el a gyártó.
A gyártó az elsők között van a Trinity-alapú asztali PC-jével.
A Hewlett-Packard Passport 1912nm egy energiatakarékos gépet rejt magában.
Mindenki megnézi, de csak igen kevesen veszik meg. Mielőtt a Windows 8 megjelenésével felpörögne a mindent az egyben PC-k piaca, mi bemutatjuk az itthon elérhető kínálatot - legalábbis az érintőképernyős palettát.
A legújabb statisztikák szerint visszavette első helyét az Apple-től a piacon a Hewlett-Packard.
Összesen 22 esetet jegyeztek fel hibás akkumulátorok túlhevüléséből következően a Hewlett-Packard laptopjai kapcsán. A balesetek között durvábbak is akadnak.
Egy éven belül negyedikből első lehet a PC-gyártók között a Lenovo.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.