Csirke a pokolból: eddig ismeretlen dinoszauruszfajt találtak
Az amerikai Hell Creek közelében kiásott ragadozó 66 millió évvel ezelőtt élt.
Az amerikai Hell Creek közelében kiásott ragadozó 66 millió évvel ezelőtt élt.
Állítólag szinte emberi pontossággal működik a megoldás.
A német mérnökök által kifejlesztett rugalmas gépvégtag leginkább a Pókember-képregények „Doc Ockjának” karjaira emlékeztet.
Egész pontosan jelenleg a globális domainrendszer felett rendelkezik az ország.
Elon Musk cégének átalakított űrhajója hozhatja el a kőzetmintákat a vörös bolygóról.
VPN segítségével kommunikál a módosított Galaxy S II.
Orosz és francia tudósok felélesztettek egy, a szibériai talajban szunnyadó, 30 ezer éves óriásvírust.
Ezen felül a machiavellizmus, nárcizmus és pszichopátia sem áll távol tőlük.
A jelek szerint a Jáde nyúl mégis átvészelte a chiprepesztően hideg holdi éjszakát.
A jövő év elejétől kerül kiadásra a kurált kiadvány.
A NASA várja azoknak a cégeknek a jelentkezését, akik hélium-3-at és ritka földfémeket bányásznának a Holdon.
A NASA a GRoK Technologies-zal közösen a sorozatból ismert „orvosi trikorder” kifejlesztésén dolgozik.
Egy zokni is lehet különleges, a havat is át lehet nyaraltatni és a teljes megfigyelés már nem utópia. Nem csak a sportolók képesek elképesztő eredményekre, hanem a mérnökök is.
Érdekes módszert pedzeget egy tudós a füstköd csökkentése érdekében.
A marsjáró fotóin távoli csillagként ragyog a Föld és a Hold a Mars egén.
A közeljövőben majdnem 2000 új domain végződés kerül bevezetésre.
A tudósok nem tudják, hogyan pottyanhatott a fánkméretű kődarab az Opportunity orra elé.
Több klinikai teszten is működőképesnek bizonyult a fejlesztés.
Az Evena okosszemüvege gyorsabbá és biztonságosabbá teheti az orvosok munkáját.
Már az a repcsi sem semmi, ami felviszi magasra, hát még maga az űrjármű, ami újabb mérföldkövet tudhat maga mögött.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.