2338 százalékkal emelkedett a pendrive-ok adóterhe Németországban
A német kormány a zeneipart támogatja, feltételezve, hogy a vásárlók kalózok.
A német kormány a zeneipart támogatja, feltételezve, hogy a vásárlók kalózok.
A PC World friss száma mellé három teljes verziós szoftvert is ajándékba adunk.
Bár a recesszió legnehezebb időszaka elmúlt, ez az európai piacon egyáltalán nem érezhető.
Hardveres gyorsítással, beépített videoszerkesztővel, valamint új szűrőkkel gazdagodott az Adobe képmanipulátora, amellyel a képhamisítás is jóval egyszerűbbé vált.
A program kilencedik verziója elődjeihez hasonlóan rengeteg funkcióval rendelkezik, de éppen emiatt kis tanulás szükséges kezelésének elsajátításához.
A Multi Links egyszerre több hivatkozással képes műveleteket végezni.
Tesztünkben sorra vettük a nem professzionális videoszerkesztő szoftvereket, hogy jobban eligazodhassanak azok, akik mondjuk a Movie Maker után valamivel precízebb eszközre vágynak.
Az Apple televízió már a küszöbön áll, ám addig is választhatunk alternatívát, de hogy melyik készülék a legjobb választás, az már egy nehezebb döntés lehet.
Múlt hét kedden jelentették be a Planetary Resources Inc-t, mely az aszteroidákon folytatna bányászati tevékenységet.
Izgalmasan telt a hétvége, miután a múlt hét második felében felröppentek olyan pletykák, hogy a kormány telefon-, és internetadó bevezetését tervezi.
Biztosan sokan vannak olyanok, akiknek a tévé vásárlásánál nem a pixelszám, a megfelelő kontrasztarány, vagy a kapcsolódó szolgáltatások fontosak, talán az is elég, ha a bútorral együtt meg lehet venni.
Miután a múlt hónapban végignéztük, hogyan lehet a HTML elemeket térben is transzformálni, az elméleti ismereteket megpróbáljuk átültetni a gyakorlatba. Elkezdjük munkára fogni a 3D-s transzformációkat.
A Lenovo több mint 40 százalékkal tudta növelni az eladásait az elmúlt nehéz évben.
Az elmúlt években Magyarországon a Freecom termékeit csak szürkeimporton keresztül lehetett megvásárolni, ez azonban már a múlté.
Megjelent a friss PC World, aminek nyomtatott változatához most nem csak értékes szoftverek járnak ajándékba, hanem a DVD mellékleten elhelyeztük az elmúlt 5 év összes kiadványát is digitális formában.
Az első jelentős Photoshop kiadás 2010. április óta, számos új szolgáltatással és jelentős teljesítménybeli fejlesztésekkel.
Érdekes kampánnyal nyomul az Internet Explorer, saját tragikus múltjából csinál olyan vicces reklámot, hogy az ember már meg is emeli a kalapját.
Lezárult az alkalmazás bétaidőszaka, a fényképészek immár birtokba vehetik a Lightroom 4-es kiadását.
Néhányan lekicsinylik a GIMP képességeit, pedig az ingyenes szerkesztőkiegészítőkkel könnyedén okosítható. Nézzük, hogy az FX Foundry milyen eszközöket ad a kezünkbe!
Az Apple sikerében elvitathatatlan Steve Jobs szerepe. Álljon most itt néhány azon munkák közül, amelyeket a cég múlt év végén elhunyt vezetője hozott létre - legalábbis az ő irányítása alatt indultak el - és amelyek a lehető legjobb irányba terelték a vállalat fejlesztéseit.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.