Eltakarítja a kamu lájkokat az Instagram
Az illegális lájkokból és követőkből is elege van az Instagramnak, ezért nagy tisztogatásba kezd.
Az illegális lájkokból és követőkből is elege van az Instagramnak, ezért nagy tisztogatásba kezd.
Egyes területeken egyáltalán nem működik, máshol csak lassan töltődik és egyes funkciói elérhetetlenek. Az Instagramot is magával rántotta a hiba.
Optikai meghajtó is van még a Panasonic japán piacra tervezett legújabb notebookjaiban.
A Bloomberg szerint adatokat lopott az amerikai cégektől a Supermicro. A Supermicro, az Apple, az Amazon és az Elemental tagadják a vádakat.
Olyan funkcióval bővül a képmegosztó app, ami szépen megjegyzi, merre jártál, aztán elárulja a Facebooknak - még akkor is, ha azt már nem használod.
Aki a reggelijéről akart volna fotót megosztani, kénytelen volt enélkül elkezdeni falatozni.
A 2010-ben elindított appért már úgyis kaptak laza egymilliárd dollárt, de maradtak a bekebelezett cég élén. Most viszont valami másba akarnak kezdeni.
Fellendülés, stagnálás, majd pedig visszaesés: van olyan nemzet, amelyet a jelek szerint nem a digitális kor nemzett.
Az app nem talált ki semmi újat, csak átültetett egy régóta létező jelenséget a mobilokra. Fanatikus rajongótábora volt, most mégis betagozódik egy másik alkalmazásba.
A videók címei fölött jelennek meg a hashtagek, amelyeknek a célja a keresés megkönnyítése.
Mostanában sorra jönnek az újdonságok, szavazás, hangulat-csúszka, IGTV, most pedig jöhet a szabadszavas mező: szólj be a sztorira!
2012-ben 1 milliárd dollárért vásárolta fel a Facebook az Instagramot - a képmegosztó most 100 milliárd dollárt ér.
Indul az Instagram IGTV szolgáltatása, amelyre hosszú videókat tölthetnek fel a felhasználók.
Az androidos app kódja szerint legalábbis ez a helyzet - értesítést is kérhetünk, ha túl sokat nyomkodnánk.
A Computex nulladik napján bemutatott ASUS ultrabookot a kiállítás forgatagában hosszasabban is ki tudtuk próbálni, mutatjuk is rögtön, milyen lett rajta a látványos és hasznos ScreenPad.
Az 1,19 kilogrammos laptop 15,9 milliméter vastag, de az üzemideje 10 óra fölé nyúlik.
Olcsón jut hozzá a Foxconn tulajdonában lévő Sharp a Toshiba PC-s divíziójához.
Maga a kijelző mindössze 6,5 milliméter vastag, a kerete pedig csupán 2,2 milliméteres.
Mivel a két szolgáltatás a Facebook tulajdona, a közösségi óriás F8 konferenciáján őket sem hagyta ki a fejlesztésekből.
Az újra feltámadó Nokia 2016-ban megvette a Withings nevű startup egészségügyi és fitneszkütyü-üzletágát. Most pedig eladja az egészet a Withings egyik korábbi alapítójának. Taps.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.