Világszerte gondok vannak az Instagrammal
A Meta fotós közösségi szolgáltatása nem akar rendeltetésszerűen működni.
A Meta fotós közösségi szolgáltatása nem akar rendeltetésszerűen működni.
A világelső projekt elhozná a hidrogéncellás technológiát a repülés világába.
Ha esetleg a Hold környékén töltötted a hétvégét, akkor is elcsíphetted a Night Sky premierjét.
Ai-Da műveit Velencében csodálhatják meg az érdeklődők.
Emberi jogi szervezetek egy csoportja arra kéri a Zoomot, hogy húzza be a féket az érzelemelemelemző mesterséges intelligencia bevezetését célzó tervénél, és ne építsen be ilyen képességet a videokonferencia platformjába.
Vadonatúj laptopok, kijelzők és meglepő dizájntrükkök: kövesd velünk élőben az Acer nagy bejelentését, hogy kristálytisztán lásd a PC-k aktuális világát.
Már idén teljes térbeli pompájában csodálhatjuk meg a világ több nagyvárosát a Google Térkép új funkciójának segítségével.
A gigantikus létesítmény annyi energiát termel, hogy 100 hasonló fesztivált tudna ellátni.
A korábbi listavezető visszaelőzte az Apple-t, de nem tartott sokáig a régi-új felállás.
Egy friss kutatás világít rá az ízeltlábúak drámai ritkulására.
A rugalmas rendszer a világ legtávolabbi vidékein is biztosítja a tiszta energiát.
Súlyosan sérül a biztonság, amikor a könnyű megjegyezhetőségre kerül a hangsúly.
Sajnos sok helyen kiirtották, egy ambiciózus projekt most újratelepítené az élővilágnak is hasznos növényeket.
Ezt ráadásul már nem is nagyon tudja elkerülni az emberiség.
Rudeism véghez vitte, amire a Fisher Price gondolni sem mert.
A milliárdos Warren Buffett jelentős részesedést szerzett az Activision Blizzardban.
Beláthatatlan következményei lehetnek a rovarpopulációk kiirtásának.
A dokumentum a világháló jövőjét hivatott megalapozni, a hogyan kérdéséről viszont keveset árul el.
Megvizsgálják, milyen hatással van egy ekkora zöldfelület a városlakók életére.
Érdekes infó látott napvilágot a Zen 4-es Ryzen 7000 széria újdonságait illetően.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.