Meghökkentő külsőt kapott az 1100 lóerős elektromos szuperautó
A méregdrága luxusmárka 82 év szünet után tért vissza.
A méregdrága luxusmárka 82 év szünet után tért vissza.
Az Nvidia nemrég kiszivárgott adatai alapján nem elképzelhetetlen, hogy egy erősebb Nintendo Switch alapját jelentő technológia is készül.
Az átállás a felhasználóknak fájdalommentes volt, de néhány fontos újdonságot hoz a Yettel érkezése a Telenor helyére.
Rég nem látott csodának lehettünk tanúi az egyik európai viszonteladónál.
A nemrég elindult Truth Social nagy hatalmat ad a moderátoroknak, de már több mint 500 ezren várnak arra, hogy beléphessenek.
Hosszas találgatás után most már minden oldalról megcsodálhatjuk a régen várt VR-headset dizájnját.
Ha nem tudnánk, hogy az Apple eszközével rögzítették a jeleneteket, akár azt is hihetnénk, hogy méregdrága kamerákat használtak.
A cupertinói mérnökök állítólag már nem dolgoznak a régóta pletykált újdonságon.
Pat Gelsinger nemrég értékelte első évét az Intel ügyvezetőjeként. A szakember szerint jó úton járnak, de még hosszú út áll a gyártó előtt.
A Tesla egyik gyárában állítólag régóta nem sikerült változtatni a kirekesztő munkahelyi környezeten.
Már több páciensen is sikeresen tesztelték az implantátumokra és mesterséges intelligenciára épülő rendszert.
Egy egész seregnyi robot sertepertél a téli játékokon, csökkentve a koronavírus terjedésének esélyeit.
Legalábbis a NASA tervei szerint így vonul majd nyugdíjba a régóta működő ISS.
Először inkább Joe Rogan mellett döntöttek, most már kicsit árnyaltabban látják a dolgokat.
Kék lovakon érkezhet a felmentősereg a szorongatott GPU piacra.
Az Amazon saját dolgozóit fizette azért, hogy jó dolgokat írjanak a cégről a közösségi médiában.
Emellett GIF-eket, matricákat és reakciógombokat is kapunk.
Az Apple befoltozott egy nemrég felfedezett súlyos biztonsági rést
A virtuális magánhálózatok főleg a biztonságot tartják szem előtt, de akkor is hasznosak lehetnek, ha egy olyan szolgáltatást szeretnél használni, amely egy adott régióban nem elérhető.
A Star Trek sorozat Kirk kapitányát alakító William Shatner a nemrég tett űrkirándulásával rekordot állított be. Összefoglaltuk, hogy mi vezetett idáig.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.