Új tulajdonoshoz került a Pornhub anyacége
Egy kannabisz-kereskedelemben utazó üzletember áll a felvásárlást végrehajtó csoport élén.
Egy kannabisz-kereskedelemben utazó üzletember áll a felvásárlást végrehajtó csoport élén.
Harangoztak a Google okosszemüvegének.
Hatalmas segítség lehet a mindennapokban a Google appokba épített mesterséges intelligencia.
A nőt és férjét is megölte a kamionosként dolgozó férfi, miután korábban rendszeresen zaklatta a párt.
Ritka az olyan eset, amikor még a végfelhasználókat is sikerül egy processzorral lázba hozni, de a Sony-nak sikerült. A PlayStation 3 Cell CPU-ja óriási rivaldafényben úszott, aztán el is tűnt.
Elég csak feltölteni a fotót, a fordító pedig a kívánt nyelvre cseréli az azon látható szöveget.
Széles tömegeket érintő nagytakarítást tart az ajánlatai között a Yettel.
Fontos csatát nyert a Google, de a háborúnak még nincs vége.
A Microsoft új generációs konzoljain kezdetek óta működik, és végre PC-kre is megérkezett a játékok betöltési idejét drámaian lecsökkentő technológia. A gyorsulás mértéke ígéretes, de még nagyon hosszú út áll elterjedése előtt.
A Microsoft beváltott egy régi ígéretet, de azért még nem jött el a Kánaán az iPhone-tulajdonosoknak.
A Bing chatbotja eltérő módokon kommunikál majd a felhasználókkal.
Az ígéretek szerint mostantól szebbek lesznek a streamelt tartalmak.
Okosszemüvegeket, egy rakás új VR headsetet és egy okosórát is tartogatnak Mark Zuckerbergék.
A cég előre elnézést kér, ha a szoftver bárkit megbotránkoztatna.
A kazetták kora köszön vissza a bárki számára kipróbálható megoldásban, amellyel elméletben végtelen mennyiségű adatot tárolhatunk a YouTube-on.
A népszerű air fryerek több modelljét is vissza kellett hívni tűz- és égésveszély miatt a tengerentúlon.
Több mint 17 000 helyszínt azonosítottak, ahol rendkívül veszélyes vegyi anyagok szennyezik a környezetet.
A problémára az amerikai fogyasztóvédelem hívta fel a figyelmet, de a márka hazánkban is kapható.
Újabb platformokon kezdhetnek csevegni a kiválasztott tesztelők.
Az otthoni netkapcsolat ma már alapvető fontosságú, de ha rossz routerre szavazol, rengeteg bosszúságot veszel a nyakadba. Mutatjuk, mi a jó megoldás!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.