Vidám Microsoft suli gyerekeknek
A Microsoft Magyarország és az Egyszervolt.hu összefogásából született Microsuli oldalán játék a tanulás.
A Microsoft Magyarország és az Egyszervolt.hu összefogásából született Microsuli oldalán játék a tanulás.
Míg türelmesen várakozunk, hogy a kicsinosított, a bevitt adatokat még az elküldés előtt ellenőrző űrlapunk kitöltésével az érdeklődők regisztráljanak a konferenciára, nekikezdünk saját „képgaléria-motorunk” fejlesztésének, amivel előbb a konferenciának otthont adó város néhány nevezetességét, a későbbiek során pedig a konferencián készült fotókat mutatjuk majd be.
Az elmúlt három lecke folyamán felépítettük, csinosítottuk, áttekinthetőbbé és kényelmesebbé tettük űrlapunkat. Ám hiába jelöltük meg azokat a kérdéseket, amelyekre feltétlenül választ várnánk, hiába adjuk meg, hogy milyen formában kérjük az adatokat, ha ezeket a kéréseket a felhasználók figyelmen kívül hagyják. Éppen ezért itt az ideje, hogy ellenőrizzük az adatokat - még az űrlap elküldése előtt.
Az űrlapok formázásakor viszonylag könnyedén megváltoztathatjuk a szövegbeviteli mezők és a gombok kinézetét, ám ha szeretnénk a böngészők gyári rádiógombjai és jelölőmezői helyett valami látványosabbat, akkor azokért bizony meg kell dolgoznunk.
Ez alkalommal megnézünk néhány ötletet arra, hogyan lehet mindezeket minél egyszerűbben formába hozni, valamint elkezdjük kicsit felhasználóbarátabbá tenni regisztrációs űrlapunkat.
Jelen leckénkben a honlapkészítés egyik, ha nem a „legzűrösebb” területére evezünk: elkezdjük összerakni konferenciánk regisztrációs űrlapját. Ez alkalommal elsősorban az űrlapok tartalmi részével, vagyis a HTML-kóddal fogunk foglalkozni, a formázás (CSS), a helyben történő ellenőrzés és az egyéb kényelmi szolgáltatások (JavaScript) a következő leckékre maradnak.
Aktuális leckénkben két klasszikus dizájnproblémát fogunk egy kicsit alaposabban körüljárni. Először megnézzük, hogyan dobhatjuk fel például főoldalunk híreit egy kicsit lekerekített sarkú (vagy még díszesebb) dobozokkal, majd ezt követően több technikát is kipróbálunk arra, hogy címsorainkat képekkel helyettesítsük, hogy legalább ezek szebb betűtípusokkal jelenhessenek meg oldalainkon.
Amikor egy szövegszerkesztőben hosszabb dokumentumokon dolgozunk, akkor - jó esetben - a címsorokat megfelelő stílusokkal látjuk el. Részben azért, hogy a későbbiekben egyszerűbben formázhassuk ezeket, részben pedig azért, mert ezek felhasználásával a program létre tudja hozni a dokumentum tartalomjegyzékét. Ha hasonlóan gondosan készítünk elő egy hosszabb HTML-dokumentumot, akkor semmi akadálya annak, hogy ugyanígy automatikusan készüljön el az oldal tartalomjegyzéke.
Amikor honlapunkon sok-sok adatot tartalmazó táblázatokat vagy például tabulált listákat szeretnénk megjeleníteni, akkor e célra leginkább HTML-táblákat használunk. Ezeket a táblázatokat - a megfelelő előkészületek után - néhány stíluselemmel és egy-két JavaScript funkcióval „megfűszerezve” nemcsak sokkal csinosabbá, de áttekinthetőbbé és felhasználóbarátabbá is alakíthatjuk.
Legutóbb azzal az ígérettel fejeztük be a 13. leckét, hogy ez alkalommal elkezdjük oldalunkat JavaScriptből alakítgatni, és hogy az oldal programozott „farigcsálását” a linkekkel kezdjük. Ám mielőtt nekikezdenénk a JavaScript-programozásnak, egy kicsit korrigáljunk oldalunk stíluslapján.
Az előző részben elkészült a szószátyárok 2009. évi konferenciájának weboldala - egész pontosan annak nyitóoldala. Az előző 11 lecke során megtanultuk, hogyan kell felépíteni egy oldal tartalmi és strukturális részét, és azt is, hogyan lehet a tartalmat a kívánt formába önteni. Ez alkalommal belekezdünk a honlapok harmadik „rétegébe”, a viselkedésbe - vagyis a JavaScriptbe.
Nemrég egy viszonylag modernnek nevezhető NVIDIA grafikus kártya túlhajtásával foglalkoztunk. Várható volt, hogy a „vörösök” oldalára is hamarosan áttérünk, ám ezúttal kicsi nosztalgia is vegyült a megahertzek hajszolása közé.
Sorozatunk előző 11 epizódjában elmerültünk az XHTML leírónyelv és a kaszkád stíluslapok szépségeiben, ami oda vezetett, hogy ma befejezzük a hónapok óta közösen épített első weboldalunkat.
Legutóbbi leckénkben úgy búcsúztunk, hogy félredobtuk a bemagolnivaló, száraz elméletet, előkaptuk világhírű konferenciánk weboldalának féléves HTML vázát, kicsit leporoltuk, leegyszerűsítettük, majd elkezdtünk hozzá stíluslapot gyártani. Igaz, nem jutottunk túl messzire, úgyhogy a valóban izgalmas dolgok még csak most következnek.
Mindenki várta, mint a messiást, a Rampage II Extreme mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Rampage II Gene személyében megérkezett az első komolyabb vérfrissítés.
Jelen cikkünkben kifejezetten a grafikus vezérlők számára készített segédprogramokat járjuk körül. A gyári és harmadik fél által készített programok bemutatása előtt azonban nem árt egy kis elméleti bevezetés.
Sorozatunk újabb mérföldkövéhez érkeztünk: ez az a lecke, ahol magunk mögött tudjuk az unalmas elméletet, és belevetjük magunkat a gyakorlatba, azaz vadul elkezdünk weboldalt építeni.
Legutóbb ott tartottunk, hogy már majdnem megértettük az egyik legfontosabb CSS-koncepciót - az úgynevezett dobozmodell elméletet -, amikor kiderült, hogy nem minden weboldalelem egyforma. Fussunk neki még egyszer, kicsit más irányból!
Websuli sorozatunkban még nem beszéltünk a grafikák előállításáról. Most tippet adunk a hatékony, koránt sem csak webre való vektorgrafika készítéshez.
A több mint egy évvel ezelőtt bevezetett Spider platformhoz – AMD processzor, alaplap és grafikus kártya – saját tuningszoftvert készített az AMD.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.