Opel Corsa-E teszt: városi villanyvagány
Az idén 40. születésnapját ünneplő kisautó elektromos változata kifejezetten kellemes élményt nyújt.
Az idén 40. születésnapját ünneplő kisautó elektromos változata kifejezetten kellemes élményt nyújt.
Különleges koreográfiával ünnepelték, hogy az egyik űrhajós már 300 napot töltött az ISS-en.
Egy spéci Toyota a sofőr beavatkozása nélkül ment végig az akadálypályán.
Egy norvég startup mutatta be a koncepciót, amely sok izgalmas újdonságot ígér.
A közlekedési hatóság nem rajong érte, hogy az autók figyelmen kívül hagyják a stoptáblákat.
A komoly probléma miatt több mint ötvenezer kocsit hívnak vissza.
A hibrid járműveknél a legmagasabb a tűzesetek kockázati aránya, a hagyományos autók pedig a középmezőnyben helyezkednek el.
A kis motort egy hibrid modelljükhöz fejlesztették ki, de elektromos hajókban és repülőkben is megjelenhet.
Érdekes felfedezésről számolt be a Microsoft az automatikus Windows update-ek kapcsán.
Nem a kocsit használók magántulajdonában lenne, hanem rendelni lehetne.
Ezzel pont került egy, a villanyhajtású autókkal kapcsolatos vita végére.
Ebből kifolyólag remek haszonkulccsal büszkélkedhet Elon Musk vállalata.
A japán autógyártó úgy tervez, hogy 2040-ben már a Holdon is élnek majd emberek.
Látványos formatervével csavarja el a fejeket az Opel városi SUV-nak álcázott kompaktja
Az autógyártó nyilvánosságra hozta a 2021-es eredményeit, s egyúttal pontot tett az új modellek 2022-es megjelenésére vonatkozó találgatások végére is.
A Jövő Mobilitása Szövetség eloszlatott pár tévhitet a villanyhajtású autók és a hideg kapcsolatáról.
A John Hopkins Egyetem STAR robotjának a sebészeket is sikerült lepipálnia.
A különleges járművekért már most több ezren állnak sorba.
A cél, hogy megfizethetőbb villanyhajtású járműveket tudjanak gyártani
A jó hír, hogy az esetünk hatására felülvizsgálják a kérdéses közlekedési csomópontot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.