A szegénység árt a DNS-nek
Egy új tanulmány szerint a nehéz körülmények között élő gyerekek sejtjei feltűnően gyorsan öregszenek.
Egy új tanulmány szerint a nehéz körülmények között élő gyerekek sejtjei feltűnően gyorsan öregszenek.
A Festo robotja épp úgy mozog, mint egy igazi erszényes.
Az elektromos autók népszerűsége miatt egyre nagyobb az igény az akkumulátorokban felhasznált grafit iránt.
Legalábbis ezt állítja a Hírszerzési Bizottság demokrata párti elnöke.
Az USA és a Szovjetunió egymástól való rettegése egészen egyedülálló repülőgépeket eredményezett.
Az Arby's szendvicslánc az eBay-en „vásárolta vissza” a jellegzetes tökfödőt, amit a zenész a Grammy-díjkiosztón viselt.
Nem csak a Samsung saját programjai férhetnek hozzá a szenzorhoz.
A telefon előlapi Home gombjába kerülhetett a biometrikus azonosító szenzor.
A Bing naprakészen tájékoztat a Bitcoin aktuális árfolyamáról.
Az eleje kicsit Audi, oldalról egy dizájnos napozóágy, a hátuljától pedig sírva tudnánk fakadni, de legalább már Kanadának is van mit villantani a Niagara rájuk eső részén és a torontói állatkerten kívül.
Az M8 kódnevű telefon a hátlapi ikerkamerától eltekintve kiköpött olyan, mint a tavalyi csúcsmodell.
A Kinect szenzortól vonhat el erőforrásokat a Microsoft.
Egy a napokban kiszivárgott ENSZ-jelentés szerint alig 15 évünk van rá, hogy megállítsuk a folyamatot.
Mindenkinek szüksége van egy kis odafigyelésre és törődésre. A Sen.se Mother egy egész család felett tud anyáskodni.
A PFTBA 7100-szor erősebb, mint a szén-dioxid, és akár ötszáz évig is a légkörben maradhat, mielőtt szétoszlana. Szerencsére kevés van belőle.
A sorozat premierje várhatóan az új trilógia első részének mozibemutatójával egy időben, 2015 júniusában lesz.
Természetesen minőség szempontjából döntő marad a készülékek szenzora.
Cupertino megvette az első Kinect létrehozásában segédkező izraeli vállalatot.
Egészen brutális bevételt ért el tavaly az alapítvány.
Úgy tűnik készenléti üzemmódban emelkedhet tőle az akkus üzemidő.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.