Kettészakadt a Motorola
Immáron hivatalosan is külön utakon jár a mobilos részleg.
Immáron hivatalosan is külön utakon jár a mobilos részleg.
Elvileg még ebben a hónapban frissíthető lesz a mobil.
Hamarosan Európában is kapható lesz az LG bivalyerős eszköze.
A karácsonyra érkező felsőkategóriás HD 6970 és HD 6950 már a hivatalos bemutató előtt lelepleződött.
Tegnap hivatalosan is bemutatkozott az NVIDIA GeForce GTX 570: a gyártók sorra jelentkeznek saját modelljeikkel.
Frissült a kezelőfelület, és több hasznos újítás is helyet kapott a rendszerben.
Immáron hivatalos forrásból is beszerezhetőek hazánkban a cég strapabíró készülékei.
Aki olcsón szeretné elvinni valamelyik modellt, annak utána két évig mélyen a zsebébe kell nyúlnia.
A GeForce GTX 580 hivatalos bemutatója után megérkeztek a sima és OC-kártyák, már több mint tíz gyártó kínálja a GF110-es GPU-val szerelt vezérlőt.
Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek.
A Samsung hivatalosan is bejelentette a táblagépük hazai debütálását.
Noha már mindenki temette, mégis elkészült a Slate 500.
A népszerű médialejátszó már elérhető a hivatalos programboltból.
Továbbá a nyereséges harmadik negyedév ellenére 1800 munkatársukat is szélnek eresztik.
A Windows Phone 7-el rendelkező okostelefon a Microsoft mobilos rendszerével egy napon debütál.
A Zalman hatékony, de csendes hűtője hivatalosan is bemutatkozott.
A legújabb myTouch hivatalosan HSPA+ besorolású, de vélhetően csak a reklám kedvéért.
A RIM szerint a PlayBook a világ legerősebb tablete, de a svájci bicskához való hasonlítása sem lenne feltétlenül megtévesztő.
A legújabb javítás telepítése után jelentősen megnő a processzor órajele.
HD-felbontású videókat is képes rögzíteni a Droid 2 európai testvére.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.