Decemberben kap Oreót az Xperia XZ Premium
A Sony megerősítette, hogy az Xperia XZ Premium hamarosan megkapja az új Androidot.
A Sony megerősítette, hogy az Xperia XZ Premium hamarosan megkapja az új Androidot.
A tesztelésre kiadott mintadarabok melegedtek és gyorsan merültek, de a Huawei gyorsan megoldotta a problémát.
Úgy néz ki, hogy csak lesz azért kijelzőbe ágyazott ujjlenyomat-olvasó, például a Galaxy Note 9-en.
A Microsoft megszüntette a korlátozást, már szabadon hozzáférhető az iOS-en kiadott előzetes.
Az EVGA és K|NGP|N négy világrekordot is megdöntött a 3DMark mérésein.
Elvileg mindegyik iPhone Face ID-t kaphat jövőre, de azért a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóról sem mondott még le az Apple.
Ott voltunk a római bemutatón és első kézből szállítjuk az infornmációkat az ön- és mindent-fényképezésre kihegyezett új Zenfone sorozatról.
Erről egy hirdetőtáblán árulkodott a Google - a Pixel 2-t a Pixel XL 2 kíséri majd.
A bemutató során az első iPhone nem oldotta fel a kijelző zárolását, de vajon mi volt a baj?
Ming-Chi Kuo ezúttal arról árulkodott, hogy miként működik majd az iPhone X arcfelismerő rendszere.
Egy román és egy svájci weboldal is árulkodott, a jelek szerint kiderült az LG V30 ára.
Kitérünk még néhány olyan dologra, amely adott esetben több kárt csinálhat, mint hasznot.
Ha sokáig szeretnénk használni egy PC-t, akkor nem árt gondot fordítanunk a szoftveres karbantartásra - azonban vannak olyan dolgok, amikkel több kárt csinálhatunk.
Milyen az integrált Intel HD Graphics, ha játékra kerül a sor? Tévhit csupán, hogy katasztrófa a helyzet és a pasziánsz a legdurvább grafika, amire számíthatunk! Futtattunk Doomot, DOTA-t, Tomb Raidert és Batmant, hogy rácáfoljunk a sok rossz véleményre. Majdnem sikerült. Figyelem! Így szaggat a Batman 320×240-ben!
Az otthoni felhasználók többé nem használhatják a felhőalapú mentésre szakosodott szolgáltatást.
A legutóbbi Google app kódja legalábbis erről árulkodott.
Az LG nagy gondot fordított az új zászlóshajójának hátterére.
A Google a jelentések szerint igen komoly összegeket költ rá, hogy a legjobb okostelefonokon a cégé maradjon az alapértelmezett kereső.
Az Opera nyugdíjazta az adatforgalom csökkentésére szakosodott appot, amit már törölt is a Google Play Áruházból.
Második kijelző helyett tényleg egy lebegő sávot kínál majd az új csúcskészülék.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.