USA: 74 százalékkal nőttek a kazettaeladások
A bakelit után a műsoros magnókazetták is visszatérhetnek.
A bakelit után a műsoros magnókazetták is visszatérhetnek.
3,5 év után Hugo Barra úgy döntött, hogy inkább visszatér a Szilícium-völgybe.
A Galaxy Note 7 problémáit akkumulátorgyártási gondok okozták - mindkét beszállító hibázott.
A gyártó szerint 1 milliárd dolláros kifizetést tart vissza a vállalat.
A szolgáltató több ezer ügyfele nem vitte még vissza a mobilját.
A Falcon 9 ezúttal gond nélkül startolt, ráadásul egy nem mindennapi feladatot is végrehajtott.
Az év közepén kerülhet piacra Andy Rubin új cégének első telefonja.
A 34 millió dolláros előrendelések ellenére megszűnik a vállalat, visszafizeti a megrendelők pénzét.
Néha nem is tudjuk, milyen jó nekünk, ezért most elővettünk hét dolgot, ami nem igazán hiányzik az irodai nyomtatás hőskorából.
Lettek volna ötleteink, de inkább megkérdeztünk olyat, aki már ezerszám adott el NAS-t és sok visszatérő ügyfele van. Az első modell kiválasztása a legnehezebb.
Több mint 100 millió karakter, 4 millió kilogramm papír és 160 ezer liter festék - 25 év mérlege néhány elképesztő számmal illusztrálva. Átlapoztuk a mögöttünk hagyott közel 300 lapszámot, hogy kigyűjthessük az adott korszakra jellemző mondatokat, gondolatokat. Íme az első tíz év.
Állítólag nem lesz garantált a visszafelé kompatibilitás.
Nagyrészt az eredeti staff áll az új torrentportál mögött.
Egyes modelleket használhatatlanná tett a watchOS 3.1.1 - a frissítést visszahívta az Apple.
Nem muszáj kifizetni a Popcorn Time által követelt váltságdíjat: mások megfertőzése is érhet feloldókulcsot.
Jelenleg Las Vegasban teszteli és demózza az újdonságot az autógyártó.
A Seagate olcsó külső merevlemezei kapják meg a jelzést.
Visszaforgatható érintőkijelzőt kapott a különleges ProBook.
2017-ben a Nokia megpróbálja megszorongatni az Apple-t és a Samsungot az új, androidos okostelefonjaival.
Már régóta készen van a legújabb GeForce GTX 10-es GPU-széria, az Intel is csak ücsörög a rengeteg Kaby Lake CPU-n, mégsem várható, hogy 2017-ben pár hónap alatt teljesen átveszik a piacot. Ezért.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.