Videón a gingerbreades XPERIA X10
Augusztusban érkezik meg a készülékre a fontos frissítés.
Augusztusban érkezik meg a készülékre a fontos frissítés.
A Computexen mutatkozik be az Eee PC X101
A RapidCharge technológiának hála az akkumulátort 30 perc alatt 80 százalékra tölthetjük.
A CSP-X1200CS 88 százalékos hatásfokkal működik, 80Plus Silver-minősítéssel.
Nemrég jelent meg a kilences verzió, a Microsoft azonban már kiadta a 10-es előzetesét.
A prototípus a mai HD-s készülékeknél (1920x1080) tizenhatszor nagyobb felbontásra képes.
Elvileg valamikor a nyáron fog megérkezni a komoly újításokat hozó frissítés.
Csupán 34 euróba fog kerülni az alapvető tudású készülék.
Végre kiadásra került a hivatalos közlemény az AMD-től, melyből sok érdekesség kiderül az új, két GPU-s világrekorder kártyáról.
Vélhetően az összes eddigi androidos mobilját magára hagyja a Sony Ericsson.
Android 2.2, és Windows 7 is került az atomos eszközre.
A szokásokhoz híven tekintsünk vissza, melyek voltak a legnépszerűbb, vagyis legolvasottabb cikkek 2010-ben.
Fotókon is megtekinthetőek már az okostelefonok.
Eldar Murtazinnak szokás szerint sikerült lecsapnia egy prototípusra, az Anzu kódnevű mobil tartogat néhány meglepetést.
A várhatóan jövő év elején érkező mobilon állítólag a legújabb Android fog futni.
Az NX100 az NX10 debütálása után kerül piacra, mely a Samsung Electronics első tükör nélküli fényképezőgépe. Az NX100-ban szintén megtalálható az NX10-ből ismert APS-C szenzor és a 3 hüvelykes AMOLED kijelző.
A GT663-ba az NVIDIA nemrég bejelentett GeForce GTX 460M grafikus vezérlője került.
A mai naptól újabb taggal bővült ki az NVIDIA Fermi architektúrájú kártyáinak családja. A GeForce GTS 450 az elődnek számító GTS 250 által kitaposott ösvényen halad tovább, ám egyelőre még nem tudni, mekkora sikerre számíthat a DX11-es Radeonok ellenében.
Ezen felül nemsokára bemutatkozhat a vállalat első érintős tömegmobilja.
Az IFA-kiállításon videóra vettek egy frissített szoftverrel ellátott modellt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.