Ezt kapod jackcsatlakozó helyett, ha Galaxy Note 10-et vásárolsz
Kiszivárgott, hogy milyen adapter jár majd a jackcsatlakozós fülhallgatókhoz.
Kiszivárgott, hogy milyen adapter jár majd a jackcsatlakozós fülhallgatókhoz.
Egy kiszivárgott kép árulkodik róla, hogy mely Huawei készülékek kapnak elsőként Android Q frissítést.
Kiszivárgott a Fibit következő prémium okosórája, amely Versa 2 néven jelenik majd meg a piacon.
Minden színben látható a renderelt képeken az új okosóra, amit hivatalosan augusztus 5-én mutat be a Samsung.
Egy nevét nem vállaló szivárogtató készítette a fotót, a Galaxy Note 10+ képernyőjében pedig egy 2019-es iPhone XR tükröződik.
A szivárgások alapján készül a Galaxy Book S, ami a Galaxy Book 2 utódja lehet.
A renderelt sajtófotók mellett a teljes specifikációk listája is előkerült.
A renderelt képek mellett specifikációk is kiszivárogtak a Samsung következő prémium táblagépéről.
Maga Bob Swan, az Intel ügyvezetője árulta el, hogy azért kellett ilyen sok évet várnunk, már túl agresszív volt a gyártó stratégiája.
A szivárgások szerint hiába támogatja majd a 45 wattos gyorstöltést az új csúcsmodell, a megfelelő töltőt külön, 50 euróért kell majd megvásárolni.
Belógó szenzorsávoktól mentes, 120 Hz-es kijelzőt kap majd az ASUS legújabb gamermobilja.
A kínálat alját egy 4-magos, 129 dolláros CPU jelentheti majd az új szériában.
Kiszivárogtak a nagyobbik Galaxy Note 10-ről készült élőképek - a modell neve állítólag Galaxy Note 10+ lesz, nem Galaxy Note 10 Pro.
Naná, hogy a pénz az oka, egyszerűen spórolni akartak a technológia kifejlesztői. Még jó, hogy a Type-C már elfeledteti a kínt.
A kiszivárgott mérési eredmények alapján nagyjából 5 százalékot ver rá az AMD processzor az Intel chipre.
Elkezdett az eddiginél jobban szivárogni a Pixel 4, majd váratlanul a Google megerősítette, hogy milyen lesz az új dizájn.
Korábban már kiszivárgott, hogy saját kriptopénzt tervez a legnagyobb közösségi oldal, de friss hírek szerint nem húzzák 2020-ig a bevezetést.
Specifikációk és renderelt képek is vannak a mostanában többször emlegetett Samsung Galaxy Xcover 4S-ről.
Nagyjából minden bejött, amit az előzetesek és kiszivárgott információk ígértek, de voltak azért jócskán meglepetések is. Új Mac Prót meg azonnal akarunk... ajándékba, mert kifizetni szinte lehetetlen.
Szivárognak a Radeon RX 3080 specifikációi, eközben az NVIDIA-nak nem tetszik, hogy az elnevezések az AMD-nek kedveznének, ezért megpróbálja levédetni a 3080, 4080 és 5080 számokat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.