Az FBI feltörte az Apple iPhone-ját
Természetesen nem osztják meg az Apple-lel, hogy miként sikerült megoldaniuk a feladatot.
Természetesen nem osztják meg az Apple-lel, hogy miként sikerült megoldaniuk a feladatot.
Már évek óta mindenki tudta, de hivatalosan még nem mondta ki az Intel, hogy felhagy a Tik-tak fejlesztési stratégiával. Most ez is megtörtént, de akkor hova tovább és főként milyen tempóban?
Természetesen nagy hangsúlyt kap majd a keresés.
Meghalt a Windows a gépeden és te nem mentetted ki a licenckulcsot? Segítünk megszerezni.
Úgy tűnik, hogy mégsem árulnak el mindent a felhasználói statisztikák.
Az AMD jelentette be a torontói startuppal közösen készített terméket.
Természetesen javították benne a korábbi, kritikus hibát.
Természetesen egyelőre csak a Nexus készülékekre várhatóak a frissítések.
Nagyítóval is nehéz lenne olyan felhasználót találni, aki ne használna valamilyen Asus terméket, de a szó jelentését és keletkezését alig ismeri valaki.
Mindkét FM2+ foglalatos processzor a saját termékcsaládjának csúcsa.
A Kaspersky termékeit használók inkább ne telepítsék a build 14271-et.
Az LG inkább a saját termékeire, és így a G5-re koncentrál.
A termékkel folyamatosan követni lehet majd a házi kedvencet.
Természetesen a víznek is ellenáll a Cat S60.
Természetesen univerzális működésű a Huis Remote Controller.
Természetesen a Qualcomm új Snapdragon Wear 2100 lapkájára épül majd.
Természetesen nem átlagos PC-be találták ki a Matrox C900-at.
Természetesen RGB-s világítást is kapott a Ryos MK FX.
Konkrétan rosszul volt bekötve a Surjtech nevű gyártó terméke.
Az Electronic Arts bérmentve kínálja a játékot az Originen.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.