Eltakarítja előled a szemetet a Google Play Áruház
Az alkalmazásbolt a jövőben erősen hátrasorolja a hibás vagy akkut merítő appokat.
Az alkalmazásbolt a jövőben erősen hátrasorolja a hibás vagy akkut merítő appokat.
A Raspberry Pi 3 Slim egy 3D-nyomtatott házba került, és 7 milliméteresen is jó PC-nek.
Az EVO SPEAR széria szinte bármilyen házban elfér, és AMD Ryzen CPU-khoz is vihető.
Az újdonság immáron a Google Play Áruházon keresztül is elérhető.
Olyan sokan tartottak ki a Paint alkalmazás mellett, hogy az mégsem hal ki teljesen: a Windows Áruházból továbbra is elérhető lesz.
Megmutatunk ötöt a legjobbak közül - ha előre szeretnéd tudni, hogy mennyire lesz meleg, vagy mikor jön a következő vihar, akkor ezek közül bármelyik segíthet.
Házon belül lesznek streamelhetőek a Samsung okostévékre a PC-s játékok.
Ismét több mint 300 kártékony appot találtak a Google Play Áruházban.
A Play Áruházból is tölthető már a Nova Launcher 5.3, amelyben már Google Now is van.
A Falcon Northwest az AMD videokártyájával igyekszik felhívni a házára a figyelmet.
Az Ubuntu Linux után újabb Linux-disztribúciók érkeztek a Windows Áruházba.
Állítólag szeptemberben mutatkozik majd be, és 999 euróért lehet hazavinni.
Folyamatosan szivárognak be a Google alkalmazásboltjába a kártevővel fertőzött appok, a támadók új módszerekkel kísérleteznek.
Az Android 2.1-en most végleg elérhetetlenné tette a régi alkalmazásboltot a Google.
Több száz ingyenes appot fertőzött meg a Xavier kártevő.
Miközben az iOS 11 alkalmazásboltja megújul, a Google apró részletekben alakítja át a Google Play Áruházat.
Apró házba zsúfolták az erős gamer-PC-t, amely egy kiegészítővel VR-képes hátizsáknak is tökéletes.
A tajpeji kiállításon gyakran jöttek szembe moddolt PC-k és saját készítésű, vagy extra alkatrészekből épített házak. Az MSI standján ráadásul magyar modderre is bukkantunk, el is kaptuk egy videó erejéig.
Bár külön sajtóeseményén is sok újdonságot mutatott be a cég, a hatalmas standot bejárva még mindig találtunk olyasmit, amit szívesen hazavinnénk magunkkal. Mutatjuk videón.
A brutalista művészet kicsit másként ábrázolja a modern appokat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.