Elkezdte levédetni a HongMeng nevet a Huawei
Számos országban elkezdte védjegyeztetni a HongMeng nevet a kínai gyártó - többek között az EU-ban is.
Számos országban elkezdte védjegyeztetni a HongMeng nevet a kínai gyártó - többek között az EU-ban is.
Bár az Apple felhőtárhelyét általában iPhone, iPad és Mack felhasználók kedvelik, egy Windows 10-es PC-ről is elérhető app formájában. Persze van egy kis csavar a dologban, nem is lenne Apple-Microsoft hír enélkül.
A navigációs képernyőn jelenik meg a különösen hasznos sebességmérő, de egyelőre sajnos nem minden országban.
A Microsoft által nemrég felfedezett sebezhetőség a felhasználók körében ezek szerint kevéssé keltett pánikot, ehhez képest az amerikai védelmi ügynökségben igen.
Elég lesz egyetlen világítási platform: a Razer Chroma már 25 márkát és 500 eszközt támogat.
Megjelenítőink több tízmillió színt is képesek reprodukálni, de a szubjektív színérzékelést nem egyszerű feladat digitális formába átültetni. Cikkünkben belemászunk a monitorod lelkivilágába a tökéletes végeredményért.
Hat új országban nyílt meg Elon Musk hipszterjárgányának előrendelése, és úgy tűnik, amit tilos Kína és az USA között az egyik irányban, azt a másikban nagyon is lehet.
A Microsoft IntelliMouse szériája csomó területen úttörőnek számított annak idején. Most újra előkerül, a mai igényekre faragva, és visszafogott dizájnja ellenére játékosoknak is ajánlják.
Sejtettük, hogy az RGB őrületnek és a különleges dizájnnal megáldott eszközöknek idén sem lesz vége, de úgy tűnik, egyeseknek még emelni is sikerült a tétet.
Elkezdődött az idei legnagyobb IT-show és mi élőben mutatjuk nektek a legforróbb újdonságokat. Már látunk is néhány fontosabb mérföldkövet az idei eseményről!
Sebességben is biztonságban is fejlődött a Mozilla legújabb böngészője, a Firefox 67.
Intel Core i5-ös processzort, 16 GB RAM-ot és 512 GB tárhelyet rejt a mindössze 8,4 hüvelykes laptop.
Több skandináv országban is egy 300 eurós Sony WH-1000XM3 fejhallgató jár azoknak, akik előrendelik az Xperia 1 csúcsmobilt.
Ez az első böngésző a piacon, amely teljes támogatást kínál a Razer Chroma tekintetében.
Az Android 10-zel kezdődően nem kell a gyártók rendszerfrissítéseire várnunk, hogy biztonságban legyen a mobilunk. Részletesebben is megnézzük, mit tud a Project Mainline.
A 14 hüvelykes PineBook Pro 200 dollárért ad majd Rockchip RK3399 chipet és 4 GB RAM-ot.
Friss magazinunkban megmutatjuk, miként lehet minél több tárhelyet felszabadítani Windows és Android rendszereken, illetve hogyan juthatsz ingyen akár 50 GB online tárhelyhez. A lap mellé teljes verziós tömörítőprogramot, egy ajándék magazint és játékot is adunk.
Egy friss felmérés szerint jobban bízunk a tech-világban, mint a legtöbb más iparágban, de ha mélyebbre nézünk, mégis félünk egy csomó mindentől. Hogy is van ez?
Saját VR-rendszert dob piacra a Valve, több eltérő csomagban is meg lehet majd vásárolni.
A PlayGalaxy Link mobilos játékszolgáltatást külön gamertelefonnal kísérheti a Samsung, amely nem szeretne kimaradni a mobilos játékvilágból.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.