Kidőlt a sorból az egyik nagy chipgyártó
Feladta a 7 nm-es technológiát a GlobalFoundries, így igazán modern chipek bérgyártására már csak két vállalat képes.
Feladta a 7 nm-es technológiát a GlobalFoundries, így igazán modern chipek bérgyártására már csak két vállalat képes.
A HMD Global szerint legalábbis a Nokia 6.1 Plus és 5.1 Plus érkezését várták igazán az emberek. Hivatalosan is bemutatkozott a két készülék.
Az odáig stimmel, hogy az új, GTX-ről RTX névre váltó NVIDIA grafikus kártyák gyorsabbak, nagyobbak, hatékonyabbak lesznek az elődeiknél, de pontosan mi is az igazi varázsuk?
Aki igazán mutatós kertet szeretne, semmiképpen ne hagyja ki azt, amiről most írunk.
Ha már egyszer úgyis dúl a retróláz, miért elégejünk meg újrafeldolgozásokkal? Csináljunk a telefonból igazi nosztalgia-gépet!
A Samsungnak szólt a Huawei twitteres bejegyzése, amely szerint az igazi fejlődést a P20 Pro jelenti - és ami azután jön.
500 dollárnak megfelelő összegért érkezhet Európába a Xiaomi Pocophone F1, ami az ár-érték igazi bajnoka lesz.
A Sharp megkezdi az okostelefonokba szánt OLED-kijelzők sorozatgyártását - ha ezek jól vizsgáznak, az Apple is a Sharp megrendelője lehet.
Augusztusi magazinunk vásárlóinak egy csokorban adjuk a nélkülözhetetlen segédprogramokat, és a legjobb noteszgépek részletes tesztjét.
Három különböző módot mutatunk, amelyek segítségével bármelyik programot elindíthatod rendszergazdai módban.
Ügyetlenül lefordított levelekkel és kártevőt tartalmazó CD-melléklettel támadnak a hackerek.
Két új, sajátmárkás Vodafone mobil járt nálunk teszten, és árcédulájukhoz képest jól is vizsgáztak, még ha csodát nem is szabad várni tőlük.
Idén eddig 150 százalékkal nőttek a márka eladásai, a Honor 10-ből pedig már több mint 3 millió talált gazdára.
Ott a kert, veri a gaz, de lövésünk sincs, hogyan kezdjünk neki az áldatlan állapotok felszámolásának. Örömhír, hogy kéznél a segítség.
Ne dobd ki az elromlott eszközeidet, júliusi lapszámunkban megmutatjuk, hogy miként javíthatod meg azokat. Sőt, két remek szoftverrel és 12 GameStar magazinnal is megajándékozunk.
A HERE pontosan rögzíti az útadatokat és precízen, utcaszinten gyűjti össze a panorámaképeket a világ számos országából, annak érdekében, hogy naprakész és részletgazdag digitális térképeket jelenítsen meg.
Nem csupán a klasszikus Bond-filmekre igaz, hogy olyan technikák szerepelnek benne, melyek később a valóságban is megjelentek.
Nagy az érdeklődés a készülék iránt - már több mint 1 millió darab talált gazdára.
A jelentések szerint minden portot és gombot eltüntetnének a jövőbeli okostelefonokról, igazából már az iPhone X-nél ez volt az eredeti terv.
Német jelentések szerint a 4K-s panel igazából olcsóbb, ezért egyes gyártók az 1440p-s monitorokba is 4K-s képernyőt szereltek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.