Így kalibráld a monitorodat, hogy igazi színeket kapj
A vörös vörös, a fehér fehér, a zöld pedig zöld, nem? Nem feltétlenül. Kalibrálás nélkül monitorod nem a valós színeket mutatja, de szerencsére lehet rajta segíteni.
A vörös vörös, a fehér fehér, a zöld pedig zöld, nem? Nem feltétlenül. Kalibrálás nélkül monitorod nem a valós színeket mutatja, de szerencsére lehet rajta segíteni.
A Cyberpunk 2077-be is simán beillenének Maxim Sipakov munkái, de ezek a tetoválások sajnos még várnunk kell. Lehet, hogy épp 2077-ig.
Elrontotta a felvételt egy hívatlan járókelő, vagy csak szimplán akkora volt a tömeg, hogy nem sikerült jó képet készítened? A Franzis NEAT projects 1 Standard kisegít.
A Google Fotók népszerűsítéséhez a Nickelback Photograph című slágerét és annak videoklipjét használták fel kifejezetten vicces formában.
Azt már megszokhattuk, hogy a tech-óriás a világ szinte össze ünnepéhez gyárt valami kis animációt vagy játékot, idén karácsonykor pedig igazán kitettek magukért.
Állítólag Tim Cookot olyan mértékben hidegen hagyta a Tesla felvásárlásának lehetősége, hogy még találkozni sem volt hajlandó.
A Google legalábbis azt állítja, hogy egy YouTube elleni per felperese ugyanarról az IP-címről töltött fel kalózmódon filmeket, majd DMCA-eljárást kezdeményezett.
A hozzánk legközelebb eső Proxima Centauri naprendszer felől jött a jel, de a tudósok szerint nem sok esély van rá, hogy egy üzenetet rejthet.
Egy rosszul kivitelezett fejlesztés, valamint régi és új elemek hibás együttműködése váltotta ki a szolgáltatás-kimaradást. A Google a felügyeleti rendszer fejlesztését ígéri, hogy többé ne következhessen be a december 14-ihez hasonló baleset.
A SimpliSafe megoldását sokan bizonyára a járvány után is szívesen fogják használni.
Szerkesztőink kedvenc filmjeiket kiválasztva szeretnék felhívni a figyelmet egy-egy alapítvány támogatására.
Tiszteletre méltó az LG törekvése, hogy felfedezze a következő ideális okostelefon-formátumot. A Wing különleges mobil, de a világot valószínűleg nem váltja meg.
Színesek, világítanak vagy csak szimplán különlegesek - összeszedtünk tíz modolt számítógépet, amiket nektek is érdemes megcsodálnotok.
Kötelező olyan címkéket gyártani az appok fejlesztőinek, amikből kiderül, hogy milyen felhasználói adatokat gyűjtenek.
A biztonságosabb utazásban segítene a nyáron elindult Re-Open EU, amely immár mobilos app formájában is elérhető.
A Google már teszteli az asztali kereső sötét módját, ami esténként sokat segíthet a szemek kímélésében.
Mindössze 50 darab készül abból a limitált szériás Origin PC számítógépházból, amely az 1990-es évek hangulatát idézi.
Könnyebbé vált az Office-dokumentumok szerkesztése a Gmailben: immáron a csatolmányoknál, közvetlenül is elvégezhető a munka.
Belépő vagy prémium, egyik tévének sem tökéletes a hangzása. Pedig a hang fontos, ezért érdemes egy soundbart beszerezni. A Sonos beam nem olcsó, de sokat ígér.
Jövőre új iMac és MacBook Pro várható, 2022-ben pedig egy 32-magos Mac Pro érkezésére számíthatunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.