Megvannak a Xiaomi új csúcsmobiljainak magyar árai, ezt kapják az előrendelők
A Xiaomi 12-es okostelefon-szériája mellett megtudtuk az új okosóráik és fülhallgatójuk hazai árát is.
A Xiaomi 12-es okostelefon-szériája mellett megtudtuk az új okosóráik és fülhallgatójuk hazai árát is.
Az Asus ROG Smart Lens mesterséges intelligenciára épülő technológia segítségével farag belőlünk eredményesebb játékost.
Ugyanaz a srác követte el, aki egy vagyont keresett az USB-C-s iPhone-nal.
A Z betűt most világszerte az oroszok támogatásával azonosítják, így egyes piacokon átnevezték a Z Fold3-at és a Z Flip3-at.
Mostantól teljesen a Starship rakétarendszerre koncentrálnak, amelynek kulcsszerepe lesz a Holdra szállásban is.
Most kell elektromos autót vásárolni?
Méretes "aprósággal" dobhatja fel más gyártók eszközeit a Sony.
A Xiaomi április 3-án ünnepli 12. születésnapját. Egy tucat év az IT-szektorban rengeteg, az mégis - szinte - egyedülálló, amit a kínai gyártó ennyi idő alatt véghez tudott vinni.
A 20 éves fiatalok több mint 400 millió dolláros kárt okoztak a vásárlók szándékos átverésével.
Most, hogy egyre több a HDMI 2.1 csatlakozóval szerelt tévé, a Sony is elérkezettnek látja az időt a VRR bevezetésére a PlayStation 5-nél.
A Heineken sörfőzőmester-avatárokkal és virtuális kóstolással mutat fricskát. A bemutatón a sör mellé homárt és kaviárt is lehetett “enni” és…
Stephen Wilhite munkássága nélkül most sokkal unalmasabb hely lenne az internet.
Az autómentes várost sokan utópiának gondolják, noha az egyik szomszédunk fővárosában már több mint egy évtizede működő valóságról van szó.
Akármiről legyen is szó, tutira van legalább egy app, ami segít benne. Te mennyire pakolod tele okostelefonod?
Egészen másfajta élményt nyújt a jelenség, ha nem a Földről, hanem egy űrben lebegő szerkezetből csodáljuk azt.
Egy új keretrendszer segítségével a városvezetők felmérhetik, hogy milyen fejlesztésekre van szükség a települések "felokosításához".
A Keysworlds tavaszi akciója sokféle ajánlatot kínál Windows operációs rendszerekre és más hasznos szoftverekre is.
A mostani videokártyaárak mellett egyre inkább csábító a cloud gaming, avagy a felhőalapú játékszolgáltatás, amely egyelőre nem nyújt kifogástalan élményt, de fokozatosan egyre jobbá válik.
Végre kézben van a várva várt mobiltelefon, de az áttéréshez nem elég csak a SIM-kártyát kicserélni, mindenféle adatoknak, fiókoknak is át kéne kerülni az új készülékre. Ehhez adunk tanácsokat.
Egy évvel az A52 és A72 után érkeznek az A-széria újabb modelljei.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.