Egyre gyanúsabb, hogy a Windows 11-et tervezi leleplezni a Microsoft
Habár a hivatalos részletekre még várnunk kell egy kicsit, azért már akadnak egy esetleges új operációs rendszerre utaló nyomok.
Habár a hivatalos részletekre még várnunk kell egy kicsit, azért már akadnak egy esetleges új operációs rendszerre utaló nyomok.
Bár konkrétumokat egyelőre nem árult el az almás cég, az operációs rendszer neve elég árulkodó.
Sok probléma volt a múltban a vezeték nélküli biztonsági rendszerekkel, ám az Ajax semmit nem bízott a véletlenre és ötletesen vegyítette a biztonságot az okos otthonnal.
Az Apple több frissítést is tervez a közeljövőben az eszközhöz, közte a biztonsági rendszer fejlesztésével.
Az űrhajózási hivatal rögtön két missziót is indít a Naprendszer pokolian forró második bolygójára.
A Microsoft június végén megrendezésre kerülő eseményén megismerhetjük a Windows operációs rendszer következő generációját.
Évtizedeken át készült, s még egy világjárvány is kellett hozzá, de megérte várni rá.
Az iOS-ből és az Androidból egyaránt merítő operációs rendszer arról árulkodik, hogy az ökoszisztémát és a nyitottságot is csúcsra járatnák a kínaiak.
Úgy tűnik, hogy a még tesztfázisban lévő operációs rendszer hoz majd egy elég ütős újdonságot a gamerek számára.
Rögtönzött horgászbot és egy MagSafe jelentette a megoldást, amivel még még egy Nintendo Switch-re is rábukkant a telefon tulajdonosa.
A minihelikopter navigációs rendszerével akadt probléma a hatodik felderítőút során.
Kicsi, erős, és rendkívül strapabíró az új ThinkPad, ami a prémium kategória felső szegmensét célozza meg.
Ezentúl lényegesen egyszerűbb lesz a Gmail rendszerében csatolt fényképeket közvetlenül a mappáinkba menteni.
Sokkal kisebb elérésük lesz, ha többször is téves információkat terjesztenek.
A Microsoft feje elmondta, hamarosan komoly változásokkal találkozhatunk majd kedvenc operációs rendszerünkben.
Nem sokkal az iOS 14.5 után már itt is van az oprendszer legújabb változata.
Nagyon ígéretesnek tűnő megoldással állt elő egy brit vállalat, aminek társalapítója nem mellesleg egy filmrendező.
Egész eddig csak találgathattunk, hogy a tech-óriások automatizált rendszerei hány nem jogtiszta tartalommal számolnak le, most azonban pontos számokat is láthatunk.
Ennek jártunk utána legújabb videónkban.
Az egyik legrégebbi technológiai rendezvény is a koronavírus áldozata lett, a döntés dominóhatást indíthat el.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.