A szeptemberi patch kedd sem volt hibátlan
Foltozást kaptak a foltozások, a múlt héten elhalasztott tapaszról még nincs hír.
Foltozást kaptak a foltozások, a múlt héten elhalasztott tapaszról még nincs hír.
Úgy tűnik mégsem mutatkozik be szeptemberben a csúcsmobil.
A NASA 1977-ben indított Voyager 1 szondája hivatalosan is elérte a csillagközi űrt. Több mint 19 milliárd kilométerre jár a Naptól.
A hathüvelykes, 1080p felbontású kijelzővel szerelt, phablet a kiszivárgott információk szerint gusztusos polikarbonát borítást és egy 5, illetve egy 16 megapixeles kamerát kapott.
Az Apple tegnap esti eseménye után elérhetővé vált a fejlesztők számára a Golden Master változat, mi pedig megnéztük, milyen jelentősebb változásokat kell elviselnie azoknak, akik szeptember 18-án frissíteni kívánják eszközüket.
Bár szeptember 18-án érkezik hivalosan az iOS 7, kis trükközéssel már telepíthető.
Erősen kezdődött az Apple esti sajtóeseménye.
Nagyjából 20 000 ember vonult utcára Berlinben.
New Yorkban már tábort vertek a szeptember 20-i rajtra várva.
Az androidos S5000 ára csak 200 euró lesz a novemberi megjelenéskor.
Szeptember 20-án a világ számos pontján tábort verünk az Apple boltoknál.
A milliárdos egy csütörtökön publikált YouTube-videóban mutatta be a SpaceX mérnökei által tervezett rendszert.
A szeptember 10-i bemutató után Kína külön rendezvényre számíthat.
A szeptemberi lapszámunk lemezmellékletén összesen hat ajándék programot helyeztünk el több mint 40 ezer forint értékben. Soha nem ért még ennyit egyetlen PC World magazin!
A Samsung a Berlini Tempodromban mutatta be rég várt okosóráját, a Galaxy Geart. Az eszköz már szeptemberben megvásárolható lesz Európában.
A kaliforniai gyártó kedden postázta a meghívókat. Az iPhone 5S és 5C mellett az iOS 7-et is bemutathatják.
A webáruház véletlenül még a hivatalos bejelentés előtt feltette az oldalára az új e-könyv-olvasót. A második generációs Kindle Paperwhite-ot szeptember 30-án mutatják be.
Az iPhone és az iPad műanyag burkolatához keresnek szakembert.
Mindenki abban bízik, hogy szeptember 10-én megérkezik a két új iPhone.
Kevés szebb dolog lehet a benzinvérű emberek számára annál, mint amikor a hőskor és a modern vasak egy helyen találkoznak. Már csak egy jó tükörreflexes gép kell és kész a csoda.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.