Megérkezett a Google Chrome 27
Gyorsult az oldalak megjelenítése, a programok szinkronizálhatnak a Drive tárhellyel.
Gyorsult az oldalak megjelenítése, a programok szinkronizálhatnak a Drive tárhellyel.
A Samsung hamarosan demonstrálja 13,3 colos és 3200×1800 pixeles megjelenítőjét.
Az UHD televíziók gyártói úgy döntöttek, ideje árakat csökkenteni.
Ha túl sok jelszót kell megjegyeznünk, és nem akarjuk mindenhol ugyanazt használni, bevethetjük e havi teljes verziónkat, ami ellehetetleníti az adathalászok dolgát.
Az esemény részleges közvetítése mellett egyéni szakmai előadásokra is sor fog kerülni.
Kifejezetten gamereknek szánja új termékét a gyártó.
Most már feltétlenül frissíteniük kell a maradi felhasználóknak.
A vállalat egyik vezetője szerint nem törvénnyel kell küzdeni a kalózkodás ellen.
A béta verzióhoz elérhető hivatalos kiegészítővel akár prezentációkat is meg lehet tekinteni.
Még az idén megérkeznek az első, 4K-s panellel szerelt táblák.
Egy hangdoboz legfontosabb jellemzője a hangja. De az sem árt, ha jól néz ki.
Már ha a felhasználó visszaél az anonimitással, viszont ezt lehetetlen kideríteni.
Már megvásárolható a gyártó 21:9 képarányú megjelenítője.
Divatosan fogalmazva Retina megjelenítő került a 13,3 colos laptopba.
A Scythe dokkolója nagyon hasznos kiegészítő, ha azonnal kell elmenteni vagy lemásolni valamit.
Az Intel szerint a teljesítmény növelése mellett sikerült csökkenteni a fogyasztást.
Magyarországon az elsők között próbálhattuk ki az itthon kapható első 4K megjelenítőt, a Sony VPL-VW1000ES projektort. Láttuk a jövőt, nagyobb felbontásban.
Az Akvárium Klubban szakemberektől ma ingyenesen bárki megtudhatja, hogy érdemes-e védeni a mobilját, és ha igen, akkor hogyan.
Központi kiberbűnözés elleni kommandót hoz létre a vállalat.
Természetesen az NVIDIA 3D Vision 2-t is támogatja a 27 colos megjelenítő.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.